Aktuális

A piacon akarta leszúrni haragosát a részeg férfi

Egy rendőrnő vetett véget a késes dulakodásnak a gyöngyösi piacon.

Egy piaci árus hónapokkal ezelőtt különböző lószerszámokat vásárolt, amelyekről azonban utóbb kiderült, hogy lopásból származnak. Ezért visszaadta őket az eredeti tulajdonosnak, akinek feljelentése nyomán akkor már folyamatban volt egy büntetőeljárás a tárgyak ellopása miatt.

Ebben érintett volt az a 44 éves férfi is, aki 2016. június 24-én délben, ittas állapotban Gyöngyösön, a Köztársaság téri piacon sétált, amikor meglátta a csarnok előtt árusító sértettet, akire haragudott. Az előzmények kapcsán szóváltásba keveredett vele, miközben egyre inkább indulatossá vált, olyannyira, hogy a vita hevében a zsebéből előkapott egy 9 cm pengehosszúságú kést, amivel többször a sértett feje irányába csapott. Az árus ezeket egy ládával kivédte, azonban a férfi újból rátámadt, és egy erőteljes lentről felfelé irányuló mozdulattal próbálta meg hasba szúrni őt. A sértettnek sikerült két kézzel ráfognia a támadó csuklójára, így a szúrás nem érte el, de ebben a testhelyzetben még percekig dulakodtak. Ekkor ért a helyszínre egy a közelben épp intézkedő rendőrnő, aki végül megakadályozta a súlyosabb bűncselekmény elkövetését, azzal, hogy a kést kicsavarta a vádlott kezéből anélkül, hogy bárki megsérült volna.

A Heves Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja az elkövetőt, és arra tett indítványt, hogy a törvényszék a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, emellett tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, kötelezze a bűnügyi költségek megfizetésére, valamint kobozza el tőle az elkövetéshez eszközül használt csontnyelű bicskát.

ugyeszseg.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top