Aktuális

Nem tudta az első fordulót megnyerni Marine Le Pen

A végleges adatok szerint Emmanuel Macron független, centrista politikus végzett az első helyen a voksok 23,75 százalékával, Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje lett a második a szavazatok 21,53 százalékával a francia elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában.

Ezzel ők ketten jutottak tovább a második fordulóba. Macron vasárnap este kijelentette, hogy a francia hazafiak elnöke akar lenni a nacionalisták fenyegetésével szemben. Hívei előtt Párizsban tartott beszédében nemzeti egységet sürgetett, közölte, hogy a lehető legszélesebb körű támogatást akarja megszerezni a május 7-i második fordulóra, és azt ígérte, már hétfőn elkezd dolgozni azon, hogy többséget tudjon szerezni a törvényhozásban. Macron, aki egy éve indította el választási mozgalmát, méltatta kampánya támogatóit is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy “megváltozzon az ország irányvonala”.

Szerinte a mostani választások jelentős állomást jelentenek az ország történetében, hiszen a franciák elutasították azoknak a nagy pártoknak a jelöltjeit, akik az elmúlt harminc évben az országot kormányozták. François Hollande francia államfő már vasárnap este telefonon gratulált Macronnak.

Nem tudta az első fordulót megnyerni Marine Le Pen

A hírügynökségek ugyanakkor mind arra hívják fel a figyelmet, hogy jelentős eredményt könyvelhet el a Nemzeti Front és Marine Le Pen is, mert sem a párt, sem ő soha nem kapott ennyi (6,9 millió) szavazatot az elnökválasztások történetében. Marine Le Pen 2012-ben az első fordulóban 6,4 millió voksot gyűjtött össze, míg apja, Jean-Marie Le Pen 2002-ben az első fordulóban 4,8 milliót, a második fordulóban 5,5 milliót kapott.

A francia elnökválasztás első fordulójában a harmadik helyen végzett a konzervatív François Fillon 19,91, míg Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali jelölt a voksok 19,64 százalékával a negyedik helyet szerezte meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top