Aktuális

Ezért ne utalj pénzt előre soha!

Vádat emelt az ügyészég egy testvérpár ellen, akik mobiltelefonokat hirdettek az interneten, de eszük ágában sem volt a vevőknek elküldeni a készülékeket, inkább felélték az előre utalt összegeket.

Tizenhárom embert csapott be az a két fiatal, akik ellen üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség. A csalásban két testvér vett részt, egy 12 éves és felnőtt korú bátyja. A fiúk 2016 áprilisa és 2016 júliusa között egy internetes közösségi portál adok-veszek csoportjában mobiltelefonok eladását hirdették meg anélkül, hogy a termékekkel rendelkeztek volna.

A csalira tizenhárman haraptak rá, akiktől 10.000 forinttól 34.000 forintig terjedően, összesen 248.000 forintot zsákmányoltak. A testvérek a bankszámlára érkező összegeket felvették, majd közösen felélték, de a mobiltelefonokat sosem küldték meg a vevőknek.

A felnőtt korú testvér a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, így valószínűleg börtönbe kerül, míg fiatalkorú testvérének próbára bocsátását és pártfogó felügyeletének elrendelését indítványozta az ügyészség. A fiúkra vagyonelkobzás is várhat, ha bíróság úgy ítéli meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top