Aktuális

Pesszimistábban látják a jövőt a nők

Túlaggódják az életüket a nők, legalább is sokkal jobban félnek dolgoktól, élethelyzetektől, mint a férfiak – mindez egy bank kutatásából derült ki.

Tavaly novemberben a K&H Bank megkérdezett 500, 30–59 éves embert és rövid távú anyagi kockázatokról kérdezte őket. A felmérésből kiderült, hogy a nők jobban tartanak a munkanélküliségtől, az egészségük romlásától és attól, hogy nem lesz pénzük nyaralásra, a válaszadók majdnem fele viszont elégedett aktuális anyagi helyzetével.

Aggódni a nyaralás miatt

Pénzhiány miatt nem tud elmenni nyaralni – nyilatkozta a felmérésben a válaszadók harmada. Leginkább a nők és az 50 év felettiek pesszimisták: 42, illetve 41 százalékuk mondta azt, hogy nem tudják majd finanszírozni pihenésüket.

Aggódni az anyagi helyzet miatt

Emiatt egyre kevesebben aggódnak, mert a válaszadók csaknem fele elégedett anyagi helyzetével, 30 százalék inkább pozitívan, 19 százalék pedig kifejezetten pozitívan gondolkodik róla.

Időskori pesszimizmus

A fiatalabb korosztály kevésbé látja pesszimistán a helyzetet, míg a 30-asok körében csak 16 százalék gondolkodott kifejezetten negatívan anyagi helyzetéről, addig a 40-esek körében 21 százalék, az 50-es korosztályban pedig már 33 százalék volt ez az arány.

A felmérésben megkérdezettek 30 százaléka tart attól, hogy nem lenne elég pénze betegsége kezelésére, a pesszimisták aránya a nők és a kisebb településeken élők körében magasabb.

A munkahely elvesztésének lehetőségét a válaszadók összességében alacsonynak tartják, a munkanélküliség miatt romló életszínvonaltól 25 százalék, míg a munka elvesztésétől 22 százalék tart.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top