Aktuális

Ingyenes mosoda nyílt a hajléktalanoknak Rómában

Ferenc pápa mosodája nevet kapta a Róma belvárosában megnyílt mosoda, amelyben hajléktalan emberek ingyen tisztíthatják, száríthatják és vasalhatják a ruháikat, takaróikat.

A mosodában hat mosó- és hat szárítógépet helyeztek el, valamint vasalókat: a legmodernebb háztartási gépeket egy ismert multinacionális cég adományozta, és ingyenesen szolgáltatja a mosószert is. A gépek működtetésében önkéntesek segítenek – közölte a pápai alamizsnahivatal.

A mosoda a Vatikántól nem messze levő Trastevere negyedben nyílt meg, a Szent Egyed közösség szegényeknek és hajléktalanoknak fenntartott egyik központjában. A mosoda mellett a következő hónapokban borbélyüzlet, orvosi rendelő és élelmiszer-, valamint ruhaelosztó is működik majd.

Ferenc pápa 2015 februárjában nyitott meg egy zuhanyzóhelyet a Szent Péter tér oszlopcsarnokának oldalában, majd ugyanitt ingyenes borbélyszolgálat is elkezdett működni, tavaly pedig szintén itt orvosi ambulancia nyílt. 2015-ben a Vatikán közelében éjszakai szállást is nyitottak hajléktalan férfiak számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top