Aktuális

Betiltanák a szupermarketek reklámújságjait

A kereskedelmi láncok működését jelentősen megnehezítő új előterjesztésnek csupán az egyik eleme a reklámújságok megszüntetése, egy másik a bújtatott adó.

A “hazai kereskedelempolitika lehetséges fejlesztési irányairól a társadalmi egyeztetések eredményeképpen” című előterjesztést a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium jegyzi, amelynek tartalma most az Index.hu birtokába került. 

A normaszöveg szerint szerint több fontos változás készül, például az itthon forgalomba hozott termékek gyártóinak rá kellene írniuk a jövőben a csomagolásra, ha “Magyarországon kívül más országban eltérő összetétellel, vagy egyes összetevők eltérő arányú felhasználásával” hoznak forgalomba termékeket.

Ugyancsak fontos változás lenne, hogy a kormány meghatározná, hogy hány eladónak kell egy adott boltban dolgoznia. Ezt pedig úgy kellene kiszámolni, hogy az adott cég kereskedelemből származó nettó árbevételét 36 millióval elosztjuk. Ez valójában bújtatott adóztatás lenne – írja a lap –, hiszen aki nem vesz föl elég embert, annak a fel nem vett dolgozók után a garantált bérminimum 60 százalékát, vagyis fejenként 64 200 forintot “adók módjára” be kellene fizetnie az államkasszába. Erre már korábban is azt mondták az áruházak, hogy a kötelező létszámbővítés teljesítése a jelenlegi munkaerőhiányban gyakorlatilag lehetetlen, tehát nem lenne más választásuk, mint hogy adózzanak. 

A harmadik szigorítás lenne a reklámköltés korlátozása: a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek a nettó árbevételüknek csak a 0,5 százalékát költhetnék reklámra, hogy “a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Azt is előírná a javaslat, hogy csak sajtótermékben jelenhetne meg szupermarketek reklámja, vagyis betiltanák a külön reklámújságokat. 

Szerepel továbbá a javaslatban, hogy a kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltató köteles biztosítani, hogy a dolgozók legalább két pihenőnapja vasárnapra essen. Azt is javasolják, hogy járjon a vasárnapi munkáért a 100 százalékos bérpótlék, de csak déli 12 óra után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top