Aktuális

Ezt jelzi a méregdrága nyugdíjas-segélyhívó: error

Segítség gombnyomásra – ezt ígéri egy nyugdíjasoknak szánt egyszerű eszköz. Az ára persze igencsak borsos, aztán pedig már az is kiderült, segítségkérés esetén ennyit jelez: ERROR.

Segítség gombnyomásra. amikor rosszul érzi magát, segítségre szorul, az óra azonnali megoldást ígér – hanzott el az M1 Kosár című műsorában. Az egyik néző határozottan állította, a segélyhívó kütyü semmit sem ér. Az órát ráadásul csillagászati áron kínálták, 125 ezer forintért, amelyhez még éves használati díj is kapcsolódik 120 ezer forint értékben. Az idős asszony így 245 ezer forintot fizetett az átverésért a cégnek.

Az asszony, hasonlóan sok más nyugdíjas társához, ingyenes csontsűrűség-vizsgálaton vett részt, ahol végighallgatott egy termékbemutató előadást, majd vásárlásra invitálták. Az előadás leginkább azt emelte ki, mennyire magukra hagyatottak a nyugdíjasok, és mennyire nem segít nekik senki, ha bajba kerülnek. A cég S.O.S 911 nevű segítségnyújtó szolgáltatása minderre természetesen megoldást kínál. Az idős asszonynak fogalma sem volt a csalásról, kifizette a közel 250 ezer forintot, aztán amikor otthon használta volna az órát, az csupán annyit jelzett: ERROR.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top