Aktuális

Teherautó hajtott a tömegbe Stockholmban, halottak – frissítve

Teherautó hajtott a tömegbe Stockholmban péntek délután, az első hírek szerint több halálos áldozat is van.

Emberek közé hajtott egy teherautó Stockholm központjában – közölte a svéd rendőrség. A BBC úgy tudja, hogy az eset a Drottninggatan sétálóutcában történt. Szemtanúk embereket láttak a földön feküdni, a svéd rádió riportere három halottról tud. 

Teljes a káosz Stockholm főutcáján:

Frissítés (16:20): Közben a svéd rendőrség terrortámadásnak minősítette az akciót. A támadáshoz használt teherautó a gázolás után egy bevásárlóközpontba hajtott, ahol kigyulladt. Többen lövéseket vagy ahhoz hasonló durranásokat hallottak a közelben.

Frissítés (17:31): Legfrissebb értesülések szerint a városban leállt a vonatforgalom és a metróközlekedés. Kiürítették a központi pályaudvart is. A teherautó vezetőjéről egyelőre semmit sem közöltek. Stefan Löfven svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy “minden jel szerint” terrortámadást követtek el a kisteherautóval. Később ezt azzal a kijelentéssel erősítette meg, hogy Svédországot megtámadták.

A BBC úgy tudja, hogy a merényletet a Spendrups sörgyár egyik autójával követték el, amit akkor loptak el, amikor árut vitt az egyik étterembe. A szemtanúk szerint a teherautó végül egy ruhaüzlet kirakatán keresztül hajtott be egy bevásárlóközpontba. Egy BBC-nek nyilatkozó szemtanú épp a próbafülkében volt, amikor hallotta a sikolyokat. “Mindenhol vér volt” – mondta.

A  Dagbladet hírcsatorna élő kapcsolása a helyszínről:

Londonban idén márciusban négy gyalogost gázoltak halálra a Westminster hídon, a franciaországi Nizzában 86 ünneplőt gyilkolt meg egy teherautós merénylő tavaly júliusban, a nemzeti ünnepen, decemberben pedig Berlinben volt hasonló támadás 12 halálos áldozattal. Azokat a merényletek az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top