Aktuális

Hárman verték egyszerre a hatvani háziorvost

Három embert vett őrizetbe a Hatvani Rendőrkapitányság, miután összevertek egy orvost a helyi orvosi rendelőben.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vett őrizetbe a Hatvani Rendőrkapitányság két férfit és egy nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy összeverték a hatvani egészségügyi központ egyik orvosát.

A rendőrség információi szerint a 62 éves Sz. Mária, a 62 éves B. Lajos, a 25 éves B. András 2017. április 6-án 20 óra 55 perc körül egy helyi egészségügyi intézményben előzetes szóváltást követően bántalmazták az egyik orvost, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök gyorsan a helyszínen voltak, és elfogták a három verekedőt, akiket előállítottak a kapitányságra, és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként kihallgattak. Előzetesbe is kerülhetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top