Aktuális

Nem fizetett az önkormányzat, kikapcsolták az áramot

Nem tudta kifizetni a villanyszámlát Tiszabő polgármesteri hivatala, ezért a szolgáltató lekapcsolta az áramot.

A piciny településen, Tiszabőn nem először fordul elő, hogy kikapcsolnak valamilyen szolgáltatást. Korábban az internet és a vezetékes telefon számláját nem tudta az önkormányzat kifizetni, legutóbb pedig az áramszámlával halmoztak fel óriási tartozást. Hiába fizették be az internetet és a telefont, utóbbi lekapcsolása okán azokat sem tudják használni.

Az elmúlt hét szerdáján elégelte meg a szolgáltató, hogy a tiszabői önkormányzat hónapok óta nem fizet, ezért úgy döntött, lekapcsolta az áramot. A Szoljon.hu úgy tudja, a település polgármesteri hivatalának tartozása 3 millió 4 százezer forintra duzzadt. Hogy miből és hogyan rendezik az elmaradást, egyelőre nem tudni.

A település jegyzője szerint az a hatalmas számla úgy keletkezett, hogy a világítás mellett a fűtést is árammal működtetik, vezetékes gáz ugyanis nincs az épületben. 

Tiszabő rendkívül szegény település, iparűzési adót nem szednek, mert nincs vállalkozás, amely itt teremtene munkahelyeket vagy adót fizetne. Más lehetőség híján az emberek szinte kivétel nélkül közmunkában dolgoznak. Az előző önkormányzati vezetés óriási tartozásokat halmozott fel, amit a jelenlegiek próbálnak visszafizetni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top