Aktuális

Mi a CEU?

A Central European University (röviden: CEU) egy budapesti székhelyű nemzetközi egyetem. Ez a Közép-európai Egyetem a világ minden pontjáról várja hallgatóit és oktatóit, hogy részt vegyenek egy nemzetközi másoddiplomás képzésben, kutatói munkában.

A CEU-n posztgraduális, azaz a diploma megszerzése utáni mesteri és doktori képzés folyik társadalomtudományi, bölcsészettudományi, közgazdaság-tudományi és jogtudományi területeken. Felépítése, szervezeti működése magán viseli az amerikai és a közép-európai egyetemek tradícióit, szellemi örökségét. A világ minden pontjáról érkező diákjainak és tanári karának köszönhetően pedig sokszínű, és nyitott légkörű.

 Miből lett a CEU?

Egy Dubrovnikban tartott előadássorozatból született meg a Közép-európai Egyetem gondolata 1989-ben. Vezető értelmiségiek egy csoportjában felmerült az igény egy egyetem létrehozására, mely a közép- és kelet-európai volt szocialista országok demokratikus átrendeződését követné le. 1991-ben Prágában alapították meg a CEU-t ezek a főként diktatúraellenes értelmiségiek, köztük a magyar származású, de amerikai üzletember, Soros György, a CEU kurátora.  2 évvel később a CEU Budapestre költözött.

Miért jött létre a CEU?

A CEU számos ösztöndíjat, anyagi támogatást ad, hogy hallgatói a gyakorlatban is hasznosítható tudásra tegyenek szert, amivel társadalmunkat, közéletünket formálhatják, megújíthatják, képesek konstruktívan pozitív irányba megváltoztatni azt. Fő szempont a nyílt társadalmak tisztelete és a kritikus, reflektáló gondolkodás ösztönzése. Legfőbb cél, hogy a CEU elvégzése után, a társadalomban felelősségteljes pozíciót betöltve, hozzájáruljanak a demokratikus társadalmak létrejöttéhez. Mindezt a CEU-n beléjük ivódott jogállamiság szem előtt tartásával.

Mi a CEU?

Mi folyik a CEU-n?

A CEU-n világszínvonalú másoddiplomás-képzés, posztgraduális oktatás, tudományos kutatás és a társadalmi felelősségvállalásra való ösztönzés is folyik. Az első évfolyamok alig több, mint 100 diákkal indultak, akik egyébként 20 különböző országból kerültek ki. Mostanra pedig a világ nagyjából 100 országában élnek a CEU-n végzettek. Köztük miniszterek, egyetemi tanárok, kutatók, tudósok, ügyvédek, emberi jogi aktivisták, vállalatvezetők, menedzserek. A CEU-n tanuló hallgatók 80%-a nem magyar, Európa és a világ számos pontjáról érkeznek diákok. Csakúgy, mint a CEU-n oktató tanárok, akik nagyjából 300-an vannak, a világ 30 különböző országából.

Forrás: www.ceu.hu, wikipedia 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top