Aktuális

Megbüntette az ételosztókat az önkormányzat

A Facebookon írta meg a Heti Betevő, hogy mostantól nem osztanak ételt a rászorulóknak a budapesti Klauzál téren. Döntésük oka, hogy hosszú hetek önkéntes munkája után az önkormányzat megbüntette a szervezetet.

A Heti Betevő önkéntesekből álló csapata 169 héten át osztott ételt a rászorulóknak az erzsébetvárosi Klauzál téren, melyet adományból főztek.

A terület használatára 2016. május 31-ig hosszabbították meg az engedélyüket, ami ugyebár közel egy éve lejárt. Közben persze a stáb egyeztetést kezdeményezett az önkormányzattal, amely azóta is tart, hogy új helyszínt, előkészítő és raktárhelyiséget találjanak a kerületben. Az Almássy téren találtak is az ételosztásra alkalmas helyszínt, már csak az önkormányzat döntésére várnak.

Januárban az erzsébetvárosi önkormányzat hatósági eljárást indított a Heti betevő önkéntesei ellen, merthogy területhasználati engedély nélkül folytatták munkájukat a Klauzál téren. A határozatot a napokban kapták meg, amelyben a szabályok megszegése miatt 30 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották a szervezetet.

A bírságot természetesen befizetik az önkormányzat számlájára, ugyanakkor az ételosztást mostantól kénytelenek addig egy közeli magánterületen végezni, amíg nem kapják meg az ahhoz szükséges engedélyeket.

Címlapfotó: Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top