Aktuális

Több mint 200 ezer magyarnak ad vissza pénzt az adóhatóság

Nem érdemes utolsó pillanatra hagyni az adóbevallás elküldését, akiknek visszajár pénz vagy jóváírás a pénztári számlájukon; az adóhivatal ugyanis legkésőbb a beküldéstől számított 30 napon belül fizeti ki a visszajáró összeget – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

“Munkatársaim összesítése szerint 222 ezer magánszemélynek jár vissza adó – ismertette. – Nekik célszerű lenne a lehető leghamarabb elküldeni adóbevallásukat – javasolta az államtitkár –, hiszen a visszajáró összeget a beérkezéstől számított 30 napon belül kaphatják meg. Az érintetteknek arra kell figyelni, hogy a visszaigényléshez szükséges adatokkal kiegészítsék bevallásukat, így például beírják a bankszámlaszámukat. Ha azt szeretnék, hogy a postás vigye házhoz az összeget, akkor a lakcím megadásával kell ezt jelölni. Mindezekre maga a NAV által fejlesztett program, az e-szja is figyelmeztet – tette hozzá Tállai András.

Több mint 200 ezer magyarnak ad vissza pénzt az adóhatóság

A több mint félmillió, önkéntes pénztárba befizető magánszemélynek is érdemes minél hamarabb elfogadni a bevallási tervezetet, hiszen a pénztárnak is az adóbevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utal a NAV. Így az az egészségpénztári tag, aki ma beküldi a bevallását, már május 2-án el is költheti az egészségpénztári számlára visszautalt adó összegét – mutatott rá Tállai András.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top