Aktuális

Előzetesbe került a férfi, aki fél Békéscsabának nekiment

Egy 34 éves békéscsabai férfi nem bírt magával és nyolc hónap alatt nyolc bűncselekményt követett el. A nagymamájával kezdte.

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki tavaly augusztustól kezdett ámokfutásba. Az ügyészség közleménye szerint a békéscsabai alkoholfüggő először 83 éves, többször műtött nagymamáját verte meg, mert az idős asszony nem adott neki pénzt.

Ezután későbbiekben egy őt ellátó mentőápolóra támadt rá, majd néhány hónap elteltével kórházi kezelése során dulakodásba keveredett a békéscsabai kórház biztonsági őrével. Volt, amikor kiskorú nevelt lányát az utcán minden előzmény nélkül szidalmazni kezdte, és mellkason ütötte, egy alkalommal pedig a tőle külön élő házastársát és annak élettársát megöléssel fenyegette. Ezeken felül a férfi további négy alkalommal tanúsított ittas állapotban, közterületen, dolog elleni erőszakos magatartást.

Az elkövetőt ezen cselekményei miatt testi sértés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, garázdaság és zaklatás miatt is gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság.

A férfi korábban négyszer volt büntetve, ráadásul felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top