Aktuális

Holland nyugdíjast tartott rabszolgaként egy szabadszállási család

Magyarországra csábított, majd szinte rabszolgasorsba taszított egy holland nyugdíjast egy szabadszállási család, hogy megszerezzék nyugdíját. A család egy helyi nyugdíjas házába is beköltözött, ahol szintén a tulajdonos juttatásán élősködtek. A jelenség nem egyedi.

Már lassan két hónapja kiszabadult fogságából az a két nyugdíjas, akiket egy család tartott fogva nyugdíjukért cserébe. Egyikőjük, egy holland férfi még 2014-ben ismerkedett össze a család egyik nő tagjával, F. Saroltával, aki házasságot ajánlott neki. Ez még Hollandiában történt, ahol a nő és családtagjai a 74 éves férfi albérletében és pénzén éltek hónapokon keresztül, majd visszaköltöztek Magyarországra – írja a Baon.

A holland férfi Szabadszállásra került, ahol egy fűtetlen szobában tartották, irataival és nyugdíjával fogvatartói rendelkeztek, akik 2017 januárjáig mintegy 30 millió forint kárt okoztak a holland férfinak.  

A magyar nyugdíjast a család egy másik női tagja hálózta be egy kórházban, 2014-ben, ahol a beteg férfinak azt ígérte, hogy gondoskodik róla. Később ügyvédhez mentek, ahol eltartási szerződést kötöttek egymással: a férfi 140 ezer forintos nyugdíjáért és szabadszállási házáért cserébe a nő gondoskodik róla. Ez persze nem történt meg, hanem saját háza helyett egy néhány négyzetméteres, ablaktalan helyiségben kellett élnie, míg a nő és családja beköltöztek a 67 éves nyugdíjas férfi házába. Az eltelt idő alatt a 47 éves nő és fia 8 millió forinttal rövidítette meg a nyugdíjast.

Az eset sajnos nem egyedi, a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság által az utóbbi 12 év alatt felderített hasonló esetek közül eddig kettőben született jogerős bírósági ítélet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top