Aktuális

Újabb magyar püspök buzdít a menekültek segítésére

Az esztergomi püspök szerint tennünk kell a hazánkban tartózkodó menekültekért.

A váci püspök, Beer Miklós után most az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye püspöke, Székely János is szót emelt a menekültek mellett.

A püspök a HírTV-nek úgy nyilatkozott: segíteni kell a menekülteknek, akiknek lehetetlenné vált az élete.

 “Mi, katolikus egyházban levő emberek, Krisztust kereső emberek, úgy érezzük, hogy legalább az a kicsi, amit megtehetünk, hogy az a néhány száz ember, aki itt van a határainkon belül, sokan hál’ istennek, kaptak már menedékstátuszt vagy menekültstátuszt, de van, aki még ennek a folyamatnak a közepén van, legalább őnekik próbáljunk segítséget nyújtani és hál’ istennek én is így látom, hogy egyre többen, akár befogadó nyilatkozattal, munkahellyel, szállásadással kolostorok és más intézmények segítenek” – fogalmazott Székely János.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top