Aktuális

17 éves fiú fosztott ki egy alvó férfit a villamoson

A fiatal március 11-én, hajnali fél 6-kor fosztotta ki alvó utastársát. A biztonsági kamera mindent rögzített.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett kísérlete miatt folytat büntetőeljárást egy 17 éves fiú ellen – írja a police.hu. Mint kiderült, a fiatal március 11-én, 5 óra 40 perckor próbálta kifosztani a hatos villamos egyik alvó utasát. A 17 éves férfi a budapesti Móricz Zsigmond körtéren leült a 27 éves alvó férfi mögé, majd elvette a kezében lévő pénztárcáját.

Az esetet rögzítette egy térfigyelő kamera, emellett a fiatalembert az újbudai rendőrök is tetten érték és a helyszínen elfogták. A kerületi rendőrkapitányságon már gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek a fiú előzetes letartóztatásának indítványozására is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top