Aktuális

Lépre csalták a pénzváltót, késelés lett a vége

Késeléssel akart pénzhez jutni egy székesfehérvári férfi, aki többször megszúrt egy pénzváltót, annak 10 ezer eurójáért.

A gyanú szerint telefon egyeztetett időpontot későbbi áldozatával egy 26 éves székesfehérvári férfi, hogy megszerezze a pénzváltó 10 ezer euróját. Amikor a pénzváltó megérkezett, a gyanúsított beszállt a kocsiba, és a mit sem sejtő sértett elővette a pénzt.

Ekkor került elő a kés, amivel a gyanúsított többször hason, majd mellkason szúrta áldozatát. A Székesfehérvári Törvényszék jelentése szerint az áldozatnak sikerült elmenekülnie, ám sérülése olyan súlyos volt, hogy életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

Végül a gyanúsítottat is sikerült elfogni, miután a csütörtök hajnali rajtaütésben az M7-es autópályára futott. Ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt indítottak eljárást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top