Aktuális

Veronai buszbaleset: mozgatja a fejét a pénteken hazahozott sérült

Bár reagál a külső ingerekre, mégsem adhat nagy optimizmusra okot a veronai buszbaleset utolsó, pénteken hazaszállított sérültjének állapota.

Reagál a külső ingerekre, ha beszélnek hozzá, a fejét mozdítja a veronai buszbaleset utolsóként, pénteken hazaszállított sérültje, akit súlyos koponyasérülésével a budapesti Honvédkórházban ápolnak. Tamás Róbert a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ kórházának orvosigazgatója szerint “ez még nagy optimizmusra nem adhat okot”, de bizakodnak, hogy az állapota változni fog.

A kórházban ápolt többi sérült állapotáról elmondta: az égési sérülést szenvedett 50 év körüli nő és férfi állapota stabil, kielégítő. Az orvosigazgató elmondása szerint egy hét, de legkésőbb tíz nap múlva kiderül, mikor mehetnek haza. A negyedik, súlyos égési sérüléssel ápolt beteg állapota is kielégítő, kommunikál, azonban még rengeteg műtét vár rá.

A Veronánál balesetet szenvedett buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr. A szerencsétlenségben tizenhatan életüket vesztették. A baleset január 20-án éjjel történt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top