Aktuális

Veronai buszbaleset: súlyos állapotban, altatásban érkezett haza az utolsó sérült

A veronai buszbaleset utolsó, Olaszországban ápolt sérültje gépi lélegeztetés mellett altatásban, nagyon súlyos koponya- és mellkasi sérülésekkel került a Honvédkórházba.

Egy 50 év körüli férfit hoztak haza utoljára Olaszországból a veronai buszbaleset sérültjei közül péntek este. A súlyos állapotban lévő sérültet repülővel szállították Magyarországra, a ferihegyi reptérről pedig mentőautóval vitték a Honvédkórházba.

Tamás Róbert, a kórház orvosigazgatója elmondta, még három sérültet ápolnak az intézményben, két ötven év körüli férfit és egy nőt, mindannyiukat égési sérülésekkel. Közülük a múlt héten érkezett egyik férfinek nagyon súlyos, de nem életveszélyes égési sérülései vannak, több műtétre volt már szüksége. Állapota stabil, a sérüléseihez képest kielégítő – ismertette.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top