Aktuális

Babos Tímea: Minden percét élveztem a meccsnek – fotók

Magabiztos győzelemmel jutott tovább szerdán a több mint 72 millió forint összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztorna első fordulójából Babos Tímea. Az első helyen kiemelt teniszező a tabellán 161. helyen álló török Ipek Soyluval mérkőzött meg.

A világranglistán 33. helyen kiemelt magyar játékos azonnal elvette a szabadkártyás, 20 éves török adogatását, ezután pedig nyugodt, magabiztos játékkal, gyors szerváival és a bréklabdák hárításával simán nyert. Ezzel megszerezte az első idei WTA-győzelmét. A meccs 1 óra 17 percig tartott.

Babos Tímea: Minden percét élveztem a meccsnek
Fotó: Zádor Péter

A meccs után Babos Tímea az NLCafénak elmondta: “Nagyon-nagyon örülök, hogy sikerült hazai pályán, két viszonylag sima szettben nyernem. Azt gondolom, hogy a meghatározó pillanatokban, az esetleges fordulópontokon mindig jobban játszottam, és ez fontos. Az pedig, hogy hazai pályán, ennyi ember előtt arathattam győzelmet már az első körben, nagyszerű érzés. Valóban minden percét élveztem a meccsnek, nagyon vártam, hogy itthon játszhassak. Hazai közönség előtt, a család, a barátok, a rajongók előtt egészen mást jelent pályára lépni.”

Babos Tímea: Minden percét élveztem a meccsnek
Fotó: Zádor Péter

A teniszező szerint sokat fejlődött az elmúlt egy-két évben a tenisz helyzete Magyarországon. “Egyre több a verseny, a szövetség és a kormány is támogatja azokat – mondta. – Ez jó a fiataloknak, hiszen nem kell elutazniuk meccsekre. Ráadásul a hazai pálya varázsa is motiválja őket, jobban játszanak. A juniorok is nagyon jók, nekik is nagy élmény, hogy hazai közönség előtt bizonyíthatnak. Sokat jelent nekem, hogy itthon játszhatok, nagy löketet ad, világéletemben szerettem ezt, boldoggá tesz, hogy ismét van rá lehetőségem.

Babos Tímea: Minden percét élveztem a meccsnek
Fotó: Zádor Péter

Babos Tímea kérdésünkre elmondta: az egyéni meccsek a fontosabbak számára. Persze párosban is legjobbat hozza ki magából, és sok rutint szerez azokból a meccsekből is. A soproni teniszező csütörtöki ellenfele a WTA-rangsorban 148. orosz versenyző, Anna Blinkova. Mi drukkolunk neki.

Frissítés: Babos Tímea 6:3, 6:2-re győzte le Anna Blinkovát a BOK-csarnokban zajló kemény pályás tenisztornán, így a negyeddöntőben játszik tovább pénteken. Gratulálunk!

Babos Tímea: Minden percét élveztem a meccsnek
Fotó: Zádor Péter

Olvass még többet Babos Tímeáról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top