Aktuális

“Mit szívott ez a pasi?” – a svéd külügyminiszter Trumpról

Megint egy Trump-bakitól hangos a világ. Az amerikai elnök összekeverte a pakisztáni Sehwant Svédországgal, és a skandináv országot is a terrortámadások elszenvedői közé listázta a svédek legnagyobb megrökönyödésére.

Magyarázatot kért Svédország az amerikai külügyminisztériumtól amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök egy hétvégi floridai párteseményen azt mondta, a skandináv ország is terrortámadások célpontja volt a közelmúltban.

“Látjuk, mi zajlik Németországban, vagy mi történt a múlt éjjel Svédországban” – mondta Trump hívei előtt szombaton a floridai Melbourne városában tartott gyűlésen a bevándorlási politika szigorítása mellett kardoskodva. “Svédország. Ki hitte volna? Svédország” – tette hozzá további magyarázat nélkül. Az elnök beszédében Párizst, Brüsszelt és Nizzát is megemlítette.

Catarina Axelsson svéd külügyi szóvivő elmondta, hogy a kormány nem tud “terrorjellegű, nagyobb eseményről”. A külügyminisztérium riasztotta Svédország washingtoni nagykövetségét, amely kapcsolatba lépett az amerikai külügyminisztériummal, és várja az elnök szavainak magyarázatát.

A svédek felvették a kesztyűk

Donald Trump Svédországot érintő mondatai villámgyorsan elterjedt a közösségi hálón. Vasárnapi médiajelentések szerint nem kímélték a megrökönyödött svédek az “alternatív tények” világában eltévedt amerikai elnököt, valósággal “szétcincálták” kijelentését a közösségi oldalakon. Szerintük az ABBA, a svéd húsgombóc, az IKEA vagy a Tetovált lány-trilógia állhat a “terrormerénylet” mögött:

 

 

 

 

 A svéd külügyminiszter is jól megmondta

A müncheni biztonságpolitikai konferencián részt vevő Carl Bildt volt svéd külügyminiszter Twitter-bejegyzésében a következőt írta: “Svédország? Terrortámadás? Mit szívott ez a pasi? Bőven van itt kérdés.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top