Aktuális

16 évet vártak a térerőre a Somogy megyei faluban

Döbbenetes, hogy 2017-ben még mindig található a mobiltelefon-térképen olyan csöppnyi falu, ahol térerő híján nem tudnak telefonálni a helyiek. A Somogy megyében található Kisbárapátiban óriási örömet okozott, hogy az egyik szolgáltató 16 év után végre kiköszörülte a csorbát.

A mindössze ötszáz lelket számoló csöppnyi településen, Kisbárapátiban tizenhat év után végre használhatják mobiltelefonjaikat az ott élők. Ennyi ideig vártak a dombokkal körbevett falucskában, hogy végre olyan átjátszótornyot telepítsenek, amely biztosítja a telefonáláshoz szükséges térerőt.

Ahogyan a polgármester és a településen élők örömmel mesélték a Borsnak, a gyorsaság a városi sebességgel vetekszik, a telefonálás mellett internetezni is tudnak. Óriási boldogság és könnyebbség, hogy mostantól a telefonálás nem okoz gondot többé Kisbárapátiban sem.

Tavaly az egyik lakos, egy 75 éves férfi éppen a térerő hiánya miatt nem tudta időben kihívni a mentőket, a felesége meghalt. Az is előfordult, a tűzoltókat nem tudták idejében riasztani. A falucskában nemcsak a mobilok, hanem a vezetékes telefonok állapota sem volt jobb.

16 év után telefonálhatnak a Somogy megyei településen

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top