Aktuális

A szorgalmas diákok felének esélye sem lesz a felvételin

Ha a középfokú nyelvvizsga a felsőoktatásba való bekerülés feltétele lesz, akár a szorgalmas diákok fele is kiszorulhat az egyetemekről, főiskolákról. És még csak nem is tehetnek róla.

A szorgalmas diákok felének esélye sincs eljutni a középfokú nyelvvizsgáig a gimnáziumokban, mert erre nincs felkészülve a közoktatás – nyilatkozta Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke a Magyar Nemzetnek.

Hozzátette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tudja, hogy mennyire adottak a tárgyi és személyi feltételek a megfelelő színvonalú nyelvoktatáshoz az iskolákban.

Emellett azt sem tudja senki, hogy a magas óraszám ellenére miért tudják csak kevesen letenni a középfokú nyelvvizsgát.

Megjegyezte: azok, akik a 936 óra közoktatásban kapott nyelvóra mellett 100-150 órát nyelviskolában tanulnak, gond nélkül teszik le a középfokú (B2-es szintű) vizsgát.

A szakember annak kapcsán nyilatkozott a lapnak, hogy Székely László ombudsman jelentésében azt írta, a kormány kellő előkészítés nélkül írta elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként a középfokú nyelvvizsgát 2020-tól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top