Aktuális

Lassabban viszik a lakásokat, ez pedig már az árakon is látszik

Kiegyensúlyozottabb éve lehet a magyarországi lakáspiacnak az idén, részben a kínálatbővülés és az új lakások számának növekedése miatt. Továbbra is nagy az érdeklődés, idén januárban tavalyhoz képest 8,7 százalékkal nőtt az eladó használt vagy új lakások iránt érdeklődők száma – derül ki az ingatlan.com több mint 50 ezer lakáshirdetésen alapuló elemzésén, amely a januári lakáspiaci trendeket foglalja össze.

A használt lakások: lassabban kelnek el

Bár a használt lakások országos kínálata tavaly januárhoz képest 15 százalékkal nőtt, a tavaly őszi csúcshoz képest valamelyest így is csökkent. Az eladó lakások számának januári növekedése azért is figyelemre méltó, mert magas bázishoz képest következett be. Tavaly januárban indult el ugyanis az állami lakásprogram, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) rendszere bővített verziója. Sokan pedig a támogatások megjelenése miatt hirdették meg lakásukat, hiszen legtöbbször ez az előfeltétele a továbblépésnek.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője erről azt mondta, a támogatási rendszer elindulása után sok eladó meghirdette ugyan a lakását, de nem akart mindenáron elköltözni. Így az akkor meghirdetett lakások egy része nem is talált végül gazdára. Összességében Budapesten 28 százalékkal több lakást hirdettek idén januárban, a megyei jogú és a nagyobb vidéki városokban pedig 1-4 százalékkal bővült a kínálat.

Budapesten január végén a téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára 500 ezer forint volt, a panellakásoknál pedig 337 ezer forintnál járt a kínálati piacon. Ez több mint 10 százalékos drágulást jelent tavaly januárhoz képest, ugyanakkor a tavaly őszi árszintekhez képest minimális, 1-4 százalékost.

További fontos változás, hogy számottevően nőtt a használt lakások értékesítési ideje a tavaly januári adatokhoz képest. A magánszemélyek által eladásra hirdetett lakásoknál átlagosan három héttel hosszabb idő, több mint 90-100 nap kell az eladáshoz országos átlagban, a családi házaknál pedig öt héttel 180-200 napra nőtt az eladási idő az ingatlan.com adatai szerint. Budapesten is két héttel tovább tart egy lakás eladása, mint egy évvel korábban, átlagosan 79 nap szükséges hozzá. A községekben a legnehezebb eladni a lakóingatlanokat: 9-12 hónapot kell várni a vevőre.

“Az, hogy lassabban kelnek el a lakások, azt mutatja, hogy adatok alapján ma már nem lehet mindent lakást akármilyen magas áron eladni. Egyszerűen a vevők nem tolerálják a túlárazott lakásokat. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy árcsökkenés várható, inkább a túlárazott lakások számának csökkenését eredményezheti, ezáltal kiegyensúlyozottabb piacot” – mondta a szakember. Szerinte a használt lakások piacán az is érezhető, hogy sok vásárló vár arra, hogy minél több új lakást adjanak át. Abban reménykednek, hogy ez mérsékelheti a használt lakások árát.

Türelem kell az új lakásokhoz

Az új lakások piacán is jelentős kínálatbővülés ment végbe éves összevetésben. Idén januárban kétszer annyi, több mint 16 ezer eladó új lakás volt a piacon mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a fővárosi új építésű lakások átlagos négyzetméterára 8 százalékkal 592 ezer forintra emelkedett.

A vidéki városokban lévő új lakások átlagos négyzetméterára 10 százalékkal, 398 ezer forintra, a megyei jogú városokban és megyeszékhelyeken lévőké pedig visszafogottabban, 4 százalékkal, 350 ezer forintra nőtt. “Bár sokkal több a piacon elérhető új lakás, a jelentős keresletet nem tudják kielégíteni, emiatt az árak emelkedni tudtak”  értékelte az új lakások piacán bekövetkezett változásokat az ingatlan.com szakértője.

Fontos tényező ráadásul az is, hogy az országos kínálatban megjelent új lakások többsége csak 2018-ban vagy 2019-ben készül el. Csak kisebb részüket, a kínálatban szereplő új lakások durván harmadát adják át az idén vagy a jövő év elején.

Hol tart a piac, és mi várható?

Az ingatlan.com elemzése szerint továbbra is jelentős a kereslet a piacon, de a használt lakásoknál egyértelmű a lassulás. Erre utal az értékesítési idő növekedése, valamint az, hogy a múlt év őszéhez képest már nem emelkedtek jelentősen az árak. Az új lakások folytatták a felzárkózást januárban, de még mindig szűk a kínálat, főként a kereslethez képest.

Balogh László szerint ez az év róluk fog szólni, azaz arról, hogy egyre több új építésű lakás kerül átadásra. Ezek megvásárlásánál pedig egyre nagyobb szerepet kapnak a lakáshitelek, valamint a csok keretében elérhető támogatások.

Olvass még több cikket lakás témában itt az NLCafén:

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top