Aktuális

Nemi erőszak miatt kerül bíróság elé Jan Slota

Bíróság elé állítják Jan Slotát, akit két kiskorú lány megrontásával vádolt meg a Zsolnai Kerületi Ügyészség. Ha bűnösnek találják, öt évre is leültethetik a szlovák expolitikust.

Hamarosan bíróság elé kerül két kiskorú lány megrontása miatt Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnöke és Zsolna egykori polgármestere. A volt politikus a vád szerint korábban többször együtt múlatta az időt egy 15 és egy 16 éves lánnyal, vendéglőkben és éjszakai szórakozóhelyeken találkozgattak, ahol alkoholt is vásárolt a lányoknak, azon felül, hogy szexuális célzásokat tett nekik. A politikus szeptember 17-én leitatta az egyik lányt, majd valamilyen tablettát is adott neki.

Miután a lányok feljelentették Slotát nemi erőszak miatt a zsolnai rendőrségen, a hatóságok razziát tartottak a volt politikus házában. Slota azzal védekezik, hogy az események hátterében egy 800 eurós lopás áll. A pénz szerinte egy kocsmában tűnt el a pénztárcájából, és az egyik lányt nevezte meg gyanúsítottként.

Amennyiben bűnösnek találják, hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

bumm.sk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top