Aktuális

Ezeket a bankjegyeket cserélik le idén

Nagy munkában van a Magyar Nemzeti Bank, lecseréli a forgalomban lévő bankjegyek jelentős százalékát.

Még 2014-ben kezdte el a Magyar Nemzeti Bank új biztonsági elemekkel ellátni a bankjegyeket, amiket folyamatosan cserél. Ekkor találkozhattunk az új tízezer forintos bankjeggyel, majd ezt követte az új húszezer forintos 2015-ben. A 2016. év végi adatok szerint a forgalomban levő 10 000 forintosok mintegy nyolcvan százalékát már az új változatok teszik ki, ez 128 millió darab új bankjegyet jelent, míg a húszezreseknél 85 százalék az új bankók aránya. Fontos tudni, hogy a régi 10 000 forintosok továbbra is zavartalanul használhatók a készpénzforgalomban, bevonásukról csak a későbbiekben dönt az MNB, míg a régi húszezresek 2017. december 31-ig használhatók a készpénzforgalomban. 

Idén kezdődik a 2000 és az 5000 forintos címletek cseréje, az új bankjegyekkel 2017. március elseje után találkozhatunk, és a régiekkel 2017. július 31-ig fizethetünk.

A bevonási határnapot követően a hitelintézetek és a posta három éven keresztül, területi korlátozás nélkül és díjmentesen váltja át a bevont bankjegyeket törvényes fizetőeszközre. A bevont fizetőeszközök a jegybankban a bevonási határnaptól számított 20 éven keresztül – szintén díjmentesen és korlátozások nélkül – átválthatók.

Forrás: MNB.hu
Forrás: MNB

origo.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top