Aktuális

Meghalt Erkel Tibor

Meghalt Erkel Tibor zongoraművész. A zenei rendezőt és a Liszt Ferenc Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető tanárát szombaton érte a halál.

83 éves korában meghalt Erkel Tibor zeneművész. Erkel Ferenc leszármazottjaként tanulmányait korán meghatározták a család zenei hagyományai. A debreceni Piarista Gimnáziumban töltött évei után az Erkel Ferenc Zenei Gimnázium és Kollégium (a mai Bartók Béla Kollégium), majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongoraszakos hallgatója volt, Wehner Tibor tanítványaként.

Zongoraművészi fellépései mellett pályafutását a szegedi konzervatóriumban kezdte zongora- és kamarazene-oktatással. 1964-től ötven éven át a Zeneakadémián tanított, 1969-től tanszékvezető egyetemi tanárként. Tanítványai közül számos nemzetközi rangú karmester, fúvós és egyéb hangszeren játszó művész került ki. Erkel Tibor fia, László is művész lett, Kentaur néven ismert zenész, énekes, díszlet- és jelmeztervező.

Erkel Tibor nevéhez számos rangos díjat elnyerő lemez- és rádiófelvétel fűződik, melyeken hazai és nemzetközi hírességgel dolgozott együtt. Fontos szerepet töltött be a Dolby Surround rendszerek elődjéül szolgáló kvadrofon technológia kidolgozásában a Magyar Rádiónál. Az így készült felvételek nyugaton is nagy sikert hoztak a magyar rádiózásnak a hetvenes-nyolcvanas években.

Erkel Tibor 1979-től 1983-ig a Művelődési Minisztérium Színház-, Zene- és Táncművészeti osztályának vezetője volt, majd 1992-től két éven át a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban töltött be hasonló posztot.

Munkásságát 1986-ban Erkel-díjjal, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el. Ugyanabban az évben Újpest díszpolgára lett. Az Erkel Ferenc Társaság alapító tagja, alelnöke volt, majd örökös tiszteletbeli alelnöke lett.

Erkel Tibor 83 éves korában, szombaton hunyt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top