Aktuális

Kiderült, ezért robbantak a Samsung mobilok

Közel fél évvel azt követően, hogy piacra dobták a Samsung mobilokat, már azt is tudják, miért robbantak fel a Galaxy Note 7 készülékek. A cég közleménye szerint nemcsak az akkumulátorokkal hibáztak.

Miután egyre több sérülést okoztak a felhasználóknak a felrobbant mobiltelefonok, alig néhány héttel a piacra kerülést követően leállt a Galaxy Note 7 gyártásával a Samsung. A gyártási hibás mobilokat pedig egytől egyig visszahívták, az árat a kereskedők visszafizették a vásárlóknak.

Közben pedig az is kiderült, mi okozta a csúcsmobilok egészen extra hibáját. A Samsung közlése szerint a telefonok felrobbanását nemcsak az akkumulátorok gyártási hibája jelentette, már azok tervezése közben is vétettek. A cég belső vizsgálata rámutatott, egyrészt nem tettek elegendő szigetelőanyagot az akkumulátorokba, másrészt nem volt bennük elegendő hely ahhoz, hogy biztonságosan el tudják különíteni az elektródákat.

A dél-koreai vállalat közlése szerint a Samsung Note 7 mobilok gyártási folyamatát érintő hibák miatt nem kívánnak jogi lépésekkel élni az akkumulátorok beszállítói ellen. A döntés összefüggésben lehet azzal is, hogy részben a saját farkukba kéne harapniuk, hiszen a kínai Amperex Technology mellett a másik beszállítót úgy hívják, Samsung SDI – tudta meg a hvg.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top