Aktuális

Veronai buszbaleset: így érkeztek meg az első súlyos sérültek Budapestre – fotók

Mentőhelikopterrel érkezett meg vasárnap délután a budapesti Honvédkórházhoz a péntek éjjeli veronai buszkatasztrófa két súlyos sérültje.

A veronai buszbaleset két súlyos sérültjét – akik másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek – érkezett a ferihegyi repülőtérről szállították a Honvédkórházhoz a helikopterek, míg a baleset harmadik súlyos sérültje mentőautóval érkezik Veronából az intézménybe,várhatóan este 8 óra körül.

Mint az M1 helyszíni tudósításában látható volt, a hazahozott sérülteket teljesen betakarták a hideg és a fertőzésveszély miatt. A kórházba érkezett első két sérült, 50-60 év közötti férfi és nő állapota stabil – közölte Tamás Róbert, a Honvédkórház orvos igazgatója, megjegyezve, hogy a testi és főleg lelki sérüléseik kezelése hosszú ideig tarthat. A hazaérkezett sérültek nevét nem közölték a magyar hatóságok.

MTI Fotó: Marjai János
MTI Fotó: Marjai János

A baleset negyedik mozgatható súlyos sérültje a korábbi tájékoztatással ellentétben mégsem mentőautóval, hanem szintén légi úton érkezik majd, várhatóan a hétfő délelőtti órákban.

Még tart az áldozatok azonosítása

A hivatalos adatok szerint a franciaországi sítúráról visszatérő, nagyrészt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait szállító busz péntek éjjel szenvedett balesetet Verona mellett. A szerencsétlenségének 16 halálos áldozata van. A négy súlyos sérült mellett két utast válságos állapotban kezelnek veronai kórházakban, akik egyelőre nem szállíthatók, a baleset könnyebb sérültjei viszont már elhagyhatták Olaszországot. Az áldozatok és a válságos állapotban lévő utasok azonosítása napokat vehet igénybe az olasz hatóságok tájékoztatása szerint.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top