Aktuális

Kocsmazene és rózsa a hitvesnek – hírességek meghökkentő végakarata

Abban nincs semmi különös, ha valaki végrendeletet készít, hogy halála előtt döntsön földi javainak sorsáról. Voltak viszont olyan hírességek, akik igencsak meglepték környezetüket végakaratukkal, mert megdöbbentő kérésekkel álltak elő.

Tíz éven át kutattak a halott Houdini lelke után

Harry Houdini már jó előre elkészítette végrendeletét, nem is csoda, hiszen a szabadulóművész nap mint nap kísértette a sorsot. Végül tényleg egy mutatványába halt bele, amikor az előadásán egy nézőt arra kért, hogy nyugodtan üssön bele a hasába, nem lesz semmi baja tőle. Tévedett, ugyanis kezdődő vakbélgyulladása volt, és az ütés pont rossz helyen érte. A vakbél perforálódott, ő pedig belehalt. Végakaratában arra kérte feleségét, hogy halála után tartson spiritiszta szeánszokat, és lépjen kapcsolatba a lelkével. Az asszony annyira komolyan vette ezt a kérést, hogy tíz éven át próbálkozott férje szellemével kommunikálni, de sikertelenül.

A síron túl is mulatni akart Villon

Francois Villon konkrétan megnevezte azt a helyet, ahová el akarta magát temettetni, és egészen érdekes dologgal indokolta választását – bár bohém életét figyelembe véve valószínűleg senki nem döbbent utolsó kérésén. A botrányos életet élő költő ugyanis azt kérte, hogy a Saint Avayl-i völgyben helyezzék örök nyugalomra, a temető szélén, mert odáig még elhallatszik a kocsma zenebonája. Végakarata végül nem teljesült, mivel senki nem tudja, hol is érte őt a halál.

Kocsmazene és rózsa a hitvesnek - hírességek meghökkentő végakarata

Halála után sem szórta a pénzt a sajtómágnás

William Hearst amerikai üzletember több millió dolláros vagyonnal rendelkezett, amelyet halála után sem akart elkótyavetyélni. Úgy gondolta, hogy ha életében többen megpróbáltak részesedni a gazdagságából, akkor halála után még többen akarnak majd hasznot húzni belőle. Ezért végrendeletében meghagyta, hogy ha halála után bárki azzal az indokkal lépne fel örökségre igényt tartva, hogy az ő törvénytelen gyermeke lenne, akkor az a hagyatékából összesen egy dollárt kapjon. Hogy valóban jelentkezett-e valaki erre hivatkozva, vagy sem, arról már nem szól a fáma, de Hearst mindenesetre túljárt az eszén azoknak, akik halála után ki akarták volna fosztani őt.

Napóleon saját meggyilkolását bizonyította be a halála után

Napóleon egészen különös kérést intézett a barátaihoz, méghozzá azt, hogy halála után borotválják le a haját, és mindenki tartson meg belőle egy-egy tincset. Hogy a valódi szándéka mi volt ezzel, nem tudni, de az érintettek teljesítették a végakaratát. A sors fintora, hogy Napóleon nem is sejtette, hogy ezzel a kérésével tulajdonképpen a saját meggyilkolását bizonyította a halála után. A levágott hajtincsekből tudták ugyanis azonosítani később a tudósok Napóleon halálának okát, és igazolni azt, hogy arzénmérgezés áldozata lett.

Kocsmazene és rózsa a hitvesnek - hírességek meghökkentő végakarata

Halála után is szerelmes volt a nagy nevettető

Jack Benny talán a legromantikusabb végakaratot találta ki a történelem során. Az 1974-ben elhunyt amerikai komikus, színész ugyanis úgy intézte, hogy halála után felesége minden nap kapjon egy-egy szál vörös rózsát, jelezve számára, hogy a síron túl is vele van és szereti. Így felesége, a szintén színész Mary Livingstone a következő közel tíz évben, haláláig minden egyes nap kapott egy szál virágot szerelmes lelkű férjétől.

Vajda János attól félt, hogy feltámad a sírban

Vajda János költő, író 1897-ben halt meg. Időskorát szinte teljesen egyedül, magányosan töltötte, ráadásul betegen, így sokat foglalkozott a halál gondolatával. Mivel rettegett a tetszhaláltól, ezért végrendeletében meghagyta, hogy halála után minél kisebb részekre szedjék szét a testét, vegyék ki a szívét, a gyomrát, a máját és egyéb testrészeit is, nehogy véletlenül felébredjen a sírban.

Kocsmazene és rózsa a hitvesnek - hírességek meghökkentő végakarata

Még halálában is bulizott Janis Joplin

Az amerikai énekesnő – bár csak 27 éves volt, amikor meghalt – eseménydús életet tudhatott a magáénak. Az alkohol- és drogfüggő Janis Joplin két nappal a halála előtt váratlanul megváltoztatta a végrendeletét. Újonnan kitalált végakarata valószínűleg senkit nem lepett meg: az énekesnő ugyanis úgy rendelkezett, hogy hamvait szórják a tengerbe, majd vagyonát, ami nagyjából félmillió forintnak megfelelő összeg volt, barátai aznap éjjel bulizzák el, úgy emlékezzenek rá. A barátoknak természetesen semmilyen ellenvetésük nem akadt az utolsó kérés ellen, így az énekesnő kedvenc kocsmájában közel kétszázan iszogattak egész éjjel Joplin pénzén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top