Aktuális

Rács mögé kerültek a gyilkosságal gyanúsított börtönőrök

Előzetes letartóztatásba került az a három börtönőr, akik a gyanú szerint halálra vertek egy fogvatartottat a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetben.

Halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba az a három börtönőr, akik még 2016 novemberében súlyosan bántalmaztak egy rabot Budapesten, a Kozma utcai börtönben. A 44 éves férfi belehalt a verésbe. A bíróság azért döntött az előzetes letartóztatás mellett, mert a vádlottak megpróbálták befolyásolni a tanúkat.

Az áldozat fia szerint apja összeszólalkozott egy börtönőrrel az eset előtt, amiért elkülönítőbe vitték, de onnan már nem jött ki élve.  

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top