Aktuális

15 éves lányt kényszerítettek prostitúcióra

15 éves lányt bírtak rá arra, hogy pénzért férfiakkal szexeljen. Barátai szóltak édesanyjának, hogy a tini rossz társaságba került, ő feljelentést tett a rendőrségen. A futtató párt elfogták, megindították ellenük a büntető eljárást.

A rendőrség nyomozása szerint a 15 éves lányt egy Józsefvárosi lakásba vitte a 28 éves F. Dóra és társa, a 39 éves H. Zoltán. 2014. november vége és 2014. december közepe között többször is arra vették rá a lányt, hogy pénzért szexeljen különböző férfiakkal.

F. Dóra interneten hirdette a szolgáltatást, ő határozta meg a diáklány “tarifáját” és tartotta a kapcsolatot az ügyfelekkel. Természetesen azzal is tökéletesen tisztában voltak, hogy a szexet nyújtó lány még fiatalkorú. A prostitúcióval keresett pénzből a lány nem sokat kapott, azt a kerítők saját magukra költötték. Arról, hogy a lány rossz társaságba keveredett, barátai értesítették az édesanyát, aki feljelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök elfogták a futtatókat, akiket 2016. október 12-én kerítés és prostitúció elősegítése bűntett, valamint más bűncselekmény elkövetése okán őrizetbe vettek. Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya időközben befejezte, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte – írja a Police.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top