„Szívesen olvasnék újra Élet és Tudományt” – Diplomás elítéltek, II. rész

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Péter értelmiségi családban nőtt fel. Programozóként végzett, a börtönévek előtt oktatási területen dolgozott. 1998-ban egy autóbalesetben, szerelőhiba miatt ketten meghaltak. Az autót Péter vezette. Utána, ahogy ő fogalmaz, „bekattant”. Jött a játékszenvedély, „számolós” kártyás lett. Nagy tételben játszott, amihez „tőkét kellett varázsolnia”. Először 2007-ben csukták le, majd 2014-ben, mindkétszer gazdasági bűncselekményért. Összesen 13 évet és kilenc hónapot kapott. Jó esetben két év múlva szabadul, akkor lesz negyvennégy éves.
Bakóczy Szilvia Írta: Bakóczy Szilvia | Fotós: Bakóczy Szilvia Kováts Dani | 2017. 01. 10. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Biztos nehezen hiszi majd el, de én hálás voltam a sorsnak. Örültem, amikor bekerültem a börtönbe, legalábbis nem sokkolt le úgy, mint a többieket szokta. Hat év bújócskának lett ezzel vége. Abban a hat évben nem voltak saját névre íratások, telefonhívások, nem voltak igazi kötődések. Mondok egy példát. Éjszaka van. Egy ajtócsapódás jó. Kettő: hopp, akkor kinézek az ablakon. Áh, csak a szomszéd jött meg, vissza lehet feküdni az ágyba. Tudja, mivel telt az első időszak itt, a börtönben? Kialudtam magam. 

Nehéz elhinni, hogy semmi sokkoló nincs abban, ha behozzák az embert egy börtönbe…

Volt azért benne sokkoló élmény is. A Markó utcában van egy akkora helyiség, mint egy panellakás erkélye. Mi csak így hívjuk egymás közt: a „fakk”. Egyetlen ülőalkalmatosság van benne. Oda bezárják az előzeteseket néhány órára, amíg eldől, mi lesz velük, kiengedik-e például őket óvadékért cserébe. Na, ott gondolkodhat az ember. Föntről jönnek a hangok, ahogy zajlik az élet. Ott nagyon keménynek kell lenni. 

A megbilincselés nem borzasztó?

Ha egyedül bilincselnek meg, nem. Ha máshoz, az már igen. A legrosszabb, amikor vezetőszáron vagyunk. Ha ránk teszik a „medvét”, plusz esetleg még a lábbilincset… a kutyasétáltatáshoz tudnám hasonlítani. 

Fotók: Kováts Dani
Fotók: Kováts Dani

A börtönről szerintem elsőre mindenkinek a bandák, a megtorlások és az újak betörése jutnak eszébe. Nyilván a filmek miatt.

Pedig nem úgy van az már, mint rég, hogy jaj, rád került egy monokli, leestél? Kiderül szinte minden. Ettől függetlenül az azonos közösségből vagy megyéből érkező elítéltek nyilván jobban megértik egymást, a klikkesedés tehát létező jelenség. 

Azt kérte, hogy a múltat ne nagyon firtassuk. Annyit azért elmond, hogy mit jelentett az autóbaleset utáni bekattanás?

Nehéz ezt elmagyarázni. Nehezen tettem túl magam a baleseten, ráadásul sokan elfordultak tőlem. Aztán jött a másik közeg, a kaszinók világa. Félre ne értse, én nem érzem magam áldozatnak, nem hibáztatok senkit, csak saját magamat. A szenvedélybetegséggel egyébként tökéletesen tisztában voltam, még az anonim szenvedélybetegek klubjába is elmentem, de azonnal elküldtek, azt mondták, nagyon is tisztán látok mindent… 

Mit pótolt a kaszinó?

Szeretetet. Odafigyelést, törődést. Igen, ott odafigyeltek az emberre, tárt karokkal vártak minden este. Bizonyos szempontból egy biztos közeg volt. 

Azt mondta, sokan elfordultak öntől. Ebben benne van a családja is?

Én voltam a család feketebáránya, sejtheti. Hagyjuk. Hosszú… Egyetlen unokatestvéremmel tartom a kapcsolatot, pontosabban ő szokott csomagot küldeni. 

Nappal dolgozik, délutánonként a kilenc szakkör közül ötöt maga vezet, mellette csinálja a börtönszínházat, színdarabokat ír, próbál, rendez. Ehhez jönnek a hétvégi programok. Állítólag ön itt a legelfoglaltabb elítélt.

Rab.  

„Szívesen olvasnék újra Élet és Tudományt” – Diplomás elítéltek, II. rész

Azt hittem, ma már mindenki az elítélt vagy a fogvatartott szót használja.

Én rabnak hívom magam. Rabok vagyunk. Ennyi. 

Melyik a kedvenc elfoglaltsága a sok program közül?

A színház. Holnapig tudnék róla beszélni. Imádok játszani, írni, rendezni. A múltkor kimenőt kaptunk, civilben ülhettünk be a nézőtérre. Ajándék volt. Az Igazságtalanság című darabot néztük meg. Három szereplő volt benne. Csak jellemkomikumot láttunk, akciót egyet sem. Mégis pontosan tudni lehetett, hogy miről van szó. Egyébként tényleg elfoglalt vagyok, bár, ha rajtam múlna, még többet dolgoznék. Éjjelente oda ülök be a darabokat írni. (A vécéajtóra mutat.) Nem akarom zavarni a többieket, sokan fél 4-kor kelnek Nem sokat alszom, mondjuk nem is az alvás az, ami hiányzik. 

Hanem?

A csend és az egyedüllét. És persze a kötődés, az érintések. Szívesen olvasnék újra Élet és Tudományt, NatGeót, Pilinszkyt, Szabad Földet. Beszélgetnék sok mindenről, amihez itt nem találok érdeklődőt. A zárkában a Fókusz, a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest megy… 

A büntetés-végrehajtás által szervezett II. Börtönszínházi Találkozón Szép Ernő Május című darabjával bejutottak a döntőbe. Mindenki szerint vérprofi előadást csináltak belőle. Végig ön foglalkozott a társulattal? 

Végig. Volt ugyan egy civil mentorunk, de nem hagyhattam, hogy elvegye a pozícióm, úgyhogy én maradtam a főnök, természetesen rengeteget segített ő is. Tudja, a börtöntársadalom teljesen máshogy működik, mint a kinti. Ezt itt egy kényszeredett közösség. Ezt felépíteni úgy, hogy a színpadon működjön, mint egy társulat… 

„Szívesen olvasnék újra Élet és Tudományt” – Diplomás elítéltek, II. rész

Hogy érti azt, hogy nem engedhette meg, hogy más legyen a főnök?

Itt a börtönben nagyon fontosak a viszonyok. Én itt egyfajta vezetőként vagyok elkönyvelve. Nem mindegy, hogy ez így marad-e. Ha kiengedem a kezem közül a vezetést, azt a börtön megbosszulja. 

Ezt hogy kell elképzelni?

Hülyének néztek volna. Elvesztettem volna a tekintélyem, aztán nem hallgattak volna többet rám. Sőt.

Börtönnyelven azt mondják, hogy „megcsinálják” az embert. Ez, hogy értse, fizikai büntetést jelent. Vagy kitalálnak valamilyen szabályszegést, és rám terelik a gyanút.

Mivel lehet egyébként kivívni a tiszteletet?  

Például a tudással. Persze csak akkor, ha az ember segít vele másoknak. Így voltak velem is. Nyugi, mondták egymásnak. Felolvassa nekünk a leveleket, megcímezi a borítékot. Lehet hozzá fordulni jogi kérdésekkel, orvosi kérdésekkel, képben van a reintegrációval kapcsolatban. Én tanult ember vagyok, ők is annak tartanak, márpedig itt a diplomás emberekkel szemben nem lehet tiszteletlennek lenni. Ez utóbbi egyébként itt egy különösen fontos szó. Tőlem mostanra valamilyen szinten függnek itt a többiek. De ők ezt nem így élik meg, hanem úgy, hogy számíthatnak rám. Amúgy a pénzzel is ki lehet vívni tiszteletet. De ez esetben csak addig tart a tisztelet, amíg a pénz is. 

Az önök társulatában együtt játszhattak nők férfiakkal. Ez egy kivételes helyzet volt, általában férfiak játsszák a nőket is. Öné volt az egyik főszerep, egy nagyon csinos elítélté a másik. Szerelmi drámát adtak elő. Megérintette a nő közelsége? 

Mi nem tarthatunk kapcsolatot a nőkkel, tiltott kapcsolattartásnak minősülne, és én elfogadtam a börtön szabályzatát. Egyikünk sem engedhette meg magának, hogy elgyengüljön. Ki kell zárni az embernek önmagából az ösztönös érzéseket. 

„Szívesen olvasnék újra Élet és Tudományt” – Diplomás elítéltek, II. rész

Ettől függetlenül nyilván gondol a barátságra, párkapcsolatra.

Sokat nem. Néha úgy érzem, hogy ezek nem reálisak a jövőben. A társadalom nem befogadó, én pedig nem szeretnék csalódni. Máskor azt érzem, hogy igenis lesz majd normális párkapcsolatom. Feleségem. 

Születnek barátságok?

A börtönben érdekkapcsolatok vannak. Mély érzelmeket nem szabad kimutatni. Nem lehet. Innen ugyanis elmennek az emberek. Ő kilép a kapun, én itt maradok, nem engedhetem meg magamnak, kiszakítana belőlem egy darabot. Százból kilencvenkilenc úgyis elfelejti ezt az egészet, beleértve a haverokat is. 

Megváltoztatta a börtön?

Alkalmazkodni például nagyon megtanultam. Alkalmazkodni és felelősséget vállalni. Főleg magamért. Nekem kellettek a börtönévek ahhoz, hogy felnőjek.   

Van bármi, amit máshogy csinálna?

Ha tehetném, 1998-ra forgatnám vissza az idő kerekét. Akkor volt a baleset, ami után minden megváltozott. Ma már gyakran azt érzem, hogy olyan, mintha a börtön előtti életem nem is az én életem lett volna, mintha nem is velem történt volna mindaz, ami történt. 

Milyen lesz a jövő?

Ha én innen kilépek, a kiskanáltól a tapétáig, a barátságtól a párkapcsolatig mindent elölről kell kezdeni. Negyvennégy éves leszek. Utána adok magamnak még húsz aktív évet. Ezt úgy akarom eltölteni, hogy normális legyen. Úgy értem, normális értékrenddel megélt jövő. Ehhez szerintem az alapokat itt, a sok munkával letettem. Terveim bőven vannak, de biztosan szükségem lesz arra, hogy kapjak majd lehetőséget. 

Mik ezek a tervek?

Szeretnék civilben is elítéltekkel foglalkozni. Hogy a reintegráció, vagyis a visszailleszkedés a társadalomba tényleges reintegráció legyen. 

A jelenlegi nem valós?

Máshonnan kezdem. A börtönben, ha egy rab fázik, adnak neki meleg ruhát. Ha megbetegszik, ápolják. Ha éhes, enni kap. Kifizetik a rezsit helyette, és dolgozni is lehet. Itt senkit nem hagynak elveszni. Ha nem vette fel a reggelijét vagy a gyógyszerét, egy órán belül máris megkérdezik, miért nem. Sokan azért rettegnek a szabadulástól, mert kint ehhez képest könnyen lehet, hogy semmi nincs. A buszra sem szállhatsz fel, ha nincs pénz a zsebedben.

Itt mindenki „milliomos”. Kevesen merik bevallani, még maguknak is, hogy valójában semmijük nincs. Se pénzük, se otthonuk, se családjuk.
„Szívesen olvasnék újra Élet és Tudományt” – Diplomás elítéltek, II. rész

Ebből könnyen bűnismétlés lesz. Jó lenne, ha minderről őszintén lehetne beszélni, még a szabadulásuk előtt. Talán nekem megnyílnának. 

Van bármi, amitől tart a szabadulással kapcsolatban?

Az, hogy bezárják a Jégbüfét, ahol a gyerekkoromban annyit voltam. Mondjuk, ez eléggé megijeszt. (Mosolyog) 

Most komolyan…

Néha úgy érzem, elment mellettem az élet. Hogy szorongok-e valamitől? Talán az első öleléstől. De ezt inkább hagyjuk. A jövővel kapcsolatban nekem a legfontosabb az, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok. Az én életemben ez eddig tabu volt. „Péter, valami nem stimmel nálad” – mindig ezzel jöttek. Ezt a mondatot nagyon utáltam. Aztán persze, amikor megtudták az ítéletet, a büntetést, rájöttek, hogy mi volt az, ami nem stimmelt. Miután kikerülök, ezt a mondatot nagyon szeretném végleg kitörölni. Nyitott könyv lesz a múltam, nem titkolok majd semmit senki elől. Ha szembejön velem valaki az utcán, akit megbántottam, szívesen bocsánatot kérek, de kúszni-mászni már nem szeretnék. Engem többet ne büntessenek, ne kérdezzenek meg újra arról, mit tettem. És főként, ne kelljen tovább szégyellnem magam a múlt miatt. Így nem lehet leélni egy életet. 

 

„Ha diszkó van, majd leszakad alattunk a klubhelyiség” – bemutatjuk az ösküi iskola másodikosait
Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus
„Szívesen olvasnék újra Élet és Tudományt” – Diplomás elítéltek, II. rész