Aktuális

56 ezer nyugdíjashoz nem jutott még el az Erzsébet-utalvány

Jövő héttől újra megpróbálják kézbesíteni a nyugdíjasoknak járó Erzsébet-utalványokat. Aki nem kapta meg, január végéig szólhat.

Bár a kormány azt ígérte, hogy karácsonyig, de legkésőbb december végéig minden magyar nyugdíjas megkapja a tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt, 56 ezren még a mai napig sem jutottak hozzá – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda úgy tájékoztatta a lapot, hogy a belföldön élő jogosultak 98 százaléka megkapta és átvette az utalványt, illetve január 15-e után a Magyar Posta ismét megkísérli a kézbesítést, január végéig pedig bárki jelezheti, ha ő is jogosult az ellátásra.

A Magyar Posta december 31-én közölte az állami hírügynökséggel, hogy “a vállalt határidő előtt” kézbesítették a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat. Arról ugyanakkor nem volt adat, hogy hányan nem tudták átvenni a szelvényeket például azért, mert nem tartózkodtak otthon. Az ő utalványaikat az adott címhez tartozó letéti postára vitték, az átvételre pedig tíz munkanapot kaptak az érintettek. Egyes postákon az utalványok átvételére szolgáló ablakokat is nyitottak az ügyfeleknek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top