Aktuális

Baltával ölte meg leendő anyósát egy nő

Összeszólalkozott élettársa édesanyjával egy 45 éves nő Pestszentlőrincen, majd egy baltával halálosan megsebesítette. A brutális gyilkossággal gyanúsított nő akár 20 évet is kaphat.

Különös kegyetlenséggel megölte élettársa édesanyját egy 45 éves nő még 2015 februárjában. A vádirat szerint a vádlott még 2013-ban költözött az élettársához, aki 83 éves édesanyjával lakott egy pestszentlőrinci házban. Az összeköltözés után a két nő közt a viszony gyorsan elmérgesedett, sokszor veszekedtek.

2015. február 26-án reggel a nő élettársa munkába ment, és a vádlott egyedül maradt a sértettel a házban. A délután a két nő ismét összeveszett, ám a vita annyira elmérgesedett köztük, hogy a 45 éves nő a faaprításhoz használt baltával súlyosan bántalmazta a 83 éves asszonyt, aki pár percen belül életét vesztette. Az orvosszakértők megállapították, hogy az idős nő életét az azonnali, szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottat különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, amit tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top