Aktuális

Rengett a föld a szomszédban

Az 5,2 erősségű földmozgást 20 másodpercen keresztül lehetett érezni szerda hajnalban. Nagy volt a riadalom a Bukarest-Brassó tengelyen.

Az első jelentések szerint 5,2-es, mérsékelt erejű földrengés rázta meg szerda hajnalban Románia délkeleti részét. A rengés a Kárpátok kanyarulatának külső részén, a moldvai Vrancea megyében, helyi idő szerint 1 óra 21 perckor, 100 kilométeres mélységben történt – közölte a romániai Országos Földtani Intézet.

A földmozgás Bukarestben és az ország délkeleti részén mindenütt érezhető volt, de a Kárpátok kanyarulatának belső ívén fekvő Brassóban is riadalmat okozott. A földrengésről beszámoló román hírügynökségek esetleges károkról nem adtak jelentést.

Legutóbb szeptember 24-én volt 5-ösnél erősebb földrengés Romániában: az akkori 5,6-os erősségű földmozgás volt az utóbbi évtizedben a legerősebb.

A román hatóságok szerint szeizmológiai szempontból Bukarest számít Európa legveszélyeztetettebb fővárosának. A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 39 évvel ezelőtti, 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsérült.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top