Karácsonykor ébredsz rá igazán, milyen gyerek nélkül – elvált apák mesélnek

“Hosszú, küzdelmes évek után jutottunk el odáig, hogy végre együtt karácsonyozhatok az összes gyerekemmel” – meséli Sándor (56). Első házasságából három, felnőtt gyereke van, a másodikból két kis óvodás. Szenteste együtt főznek, vacsoráznak, beszélgetnek, jó a kapcsolat a féltestvérekkel és az anyukájukkal is. “Az igaz, hogy csak akkor rendeződött a helyzet az első házasságomból született gyerekeimmel, amikor másik családot alapítottam – meséli Sándor (56). – A válás után több, velem hasonló korú barátnőm is volt, nekik volt gyerekük is, de hiába nevezett egyik-másik apának, sosem éreztem igazán, hogy a család része lennék. Amikor ők, az anya és gyerekei együtt voltak mintha én ott sem lettem volna. És tudtam, hogy nem tudnék hosszú távon kívülálló maradni.” Közben Sanyi exfelesége ráadásul mindent megtett, hogy a gyerekei életéből minél jobban kirekessze a férfit. “Ott tartottunk, hogy nem akartak hozzám eljönni, legfeljebb a városban csináltunk programot, de sokszor abból is rosszul jöttem ki.”

“Az igazi értékeket nem lehet berakni a fa alá”

Anya vagy apa Jézuskája az igazi – elvált szülők karácsonya

“Karácsonykor sem vihettem őket, nekem kellett odamenni, és csak az érdekelte a gyerekeket, hogy mit rakok be a fa alá. Én nem vitatkoztam az anyjukkal, aki megtűrt idegenként kezelt a saját házamban, de csak azért, hogy a gyerekeknek békés karácsonyuk legyen. Pedig mindig jó apjuk voltam, sokat foglalkoztam velük, iszonyú volt látni ezt a pálfordulást.

A fiaim elhitték az anyjuknak, hogy én összeszűrtem a levet egy szomszéd nővel, én pedig nem akartam nekik akkor még több fájdalmat okozni azzal, hogy az anyjukat hazugnak nevezem. Viszont elviselhetetlenné vált az érzés, hogy senkinek sem kellek, csak a pénzemet akarják. Kar nélkül úsztam. És annyira sérült voltam, hogy elkövettem azt a hibát, hogy akinek csak tudtam, elmeséltem, hogy mennyire lehetetlen, megalázó helyzetbe kerültem. Ami sokszor visszajutott az exemhez. Persze leginkább az fájt, hogy a gyerekeim nem bíztak bennem.”

Sanyinak akkor sikerült visszatalálnia önmagához, amikor a jelenlegi feleségét megismerte. “Ő tizennégy évvel fiatalabb nálam, és mivel neki még nem volt gyereke, én meg már 45 is elmúltam, nem várhattunk sokáig, hamar családot alapítottunk. Ezek a késői gyerekek mentettek meg a teljes lelki összeomlástól. Ők adtak újra erőt, célokat. Az igaz, hogy harmadannyi energiám van, mint fiatalon, az első családomban. Nincs kedvem annyit társasjátékozni, és sokkal háziasabb is voltam. De a másik három gyerek hiánya miatt nem tudtam volna elképzelni gyerek nélkül az életemet.”

Megtanultam, hogy türelmesnek kell lenni, mert az idő végül igazságosan rendezi a kapcsolatokat. A felnőtt gyerekeim abszolút önszántukból járnak hozzánk, látom, hogy egyre érettebbek, és talán lassan azt is megtanulják, hogy az igazi értékeket nem lehet becsomagolni és betenni a karácsonyfa alá.

“Nincs jobb mediátor a közös karácsonyozásnál”

“Nagyon keveset voltam együtt a gyerekeimmel, nemcsak azért, mert viszonylag korán elváltunk, hanem már akkor is, amikor még egy család voltunk – vallja be Baranyai László (73), akinek első házasságából született gyerekei már felnőttek. – Sokkal fontosabb volt a munkám, a barátok, a bulizás. Nekem született egy késői gyerekem, van egy kilencéves kislányom, akivel már máshogy csinálom. De keveseknek adatik meg ez a lehetőség.

Látom a kortársaimon, akik közül sokan az unokákkal igyekeznek kompenzálni mindazt, amit a gyerekeikkel nem éltek meg. Az unokákkal foglalatoskodva próbálják feledtetni és kijavítani azokat a nevelési hiányosságokat és hibákat, amelyeket fiatal házas korukban elkövettek. De elsősorban az a baj, hogy nem foglalkoztak eleget a gyerekkel-gyerekekkel. A munka, a karrier, az érvényesülés kötötte le őket. Csakhogy az egykor legfontosabb tevékenységük, még ha egészen magas pozíciókba kerültek is, már csak a múlt. És a gépezet, amiben, amiért munkálkodtak, egyszerűen kivetette magából őket.” Laci szerint még ennél is nagyobb baj, hogy ha nem foglalkoztak eleget a gyerekeikkel, azok szinte meg sem ismerik már őket. Ez persze túlzás, de sajnos nem sokkal több marad a kapcsolatokban. Amit kaptak, azt adják. Nem olyan intenzív a szeretetük, amilyennek az idős generáció szeretné és várná. És hiába jön rá érett fejjel valaki, hogy a gyereke egy zseni, vagy ha nem is zseni, de érett, komoly ember lett belőle, már túl késő. Kevesen tudnak élő kapcsolatot fenntartani a fiatalokkal. Nincsenek közös élményeik, közös intimitásaik.

Az idősödő apuka úgy gondolja, az is hiba, amikor görcsösen, túlaggódva akarják a legjobbat a gyereknek, hiszen így kevesebb idő jut a gondtalan együttlétre. Több lazaság és elengedettség, kevesebb fegyelem és összeszedettség kellene. Az ráér később, majd az iskolában, felső tagozaton, a főiskolán vagy az egyetemen. A szeretet azt jelenti, amit jelent: örömöt, vidámságot, játékot és kirándulást, moziba, cirkuszba menést – felhőtlen boldogságot a gyerek arcán. És különösen az évnek ebben az időszakában, karácsony tájékán lenne fontos, hogy a kölcsönös figyelem kerüljön előtérbe. De sajnos egy válás után éppen ellenkezőleg szokott lenni, mert a szülők a gyereken keresztül próbálnak keresztbe tenni egymásnak.

Laci szerint karácsonykor különösen fontos, hogy az elvált szülők a gyerek érdekében tűzszünetet tartsanak.

“Manapság a válásoknál mediátor próbálja normális kommunikációra bírni a válófélben lévőket. Ő az, aki finom érzékkel tompítja a sérelmeiket, bölcs belátásra bírja őket. Szerintem az elvált ember számára nincs jobb mediátor a közös karácsonyozásnál.”

“Minden családnak van egy központi magja, aki köré és ahol a karácsony szerveződik és lezajlik. Számomra egyértelmű, hogy ez a személy ne az egyik vagy másik szülő, ne az egyik vagy másik szülő egyik vagy másik anyukája, apukája vagy valamilyen rokona, hanem a gyerek, a gyerekek legyenek. Ahol vannak, ahol szeretnek lenni, ott legyen a karácsony.”

“A gyereknek joga van mindkét szülőjéhez”

“Ha külön karácsonyozunk, azon sem szabadna vitatkozni, hogy az ünnepet hogyan osztjuk be, hogy kinél van szenteste a gyerek” – mondja Papp Attila (37), aki két éve költözött el a feleségétől és a most négyéves kislányától. A gyerek az anyukájánál lakik, az édesapja az egyik héten péntektől vasárnapig, a másik héten kedd és csütörtök délutánonként láthatja. “Huszonnegyedikén az anyukája családjával ünnepel a kislányom, másnap velem és édesanyámmal. Tudom, hogy ő nem különbözteti meg a dátumokat, ennek csak a felnőttek számára lehet jelentősége.”

Két éve, amikor az első karácsonyomat töltöttem a családom nélkül, nagyon nehezen viseltem. Próbáltam programot szervezni, elmentem futni, csak hogy elteljen az idő. Azon voltam, hogy minél kevesebbet legyek egyedül, ijesztő volt a magányos szenteste gondolata. Ma már inkább úgy vagyok vele, hogy az a karácsony, amikor a kislányom is velem van.

“A bíróságon sem azon kellene vitatkozni, kinek mennyi joga van a gyerekhez, hanem azt kellene végre felfogni, hogy a gyereknek van joga mindkét szülőhöz. Ő feltétel nélkül szereti mindkettőt, és neki a két szülő közti vitához semmi köze. Saját bőrömön tapasztalom, hogy amíg nincs meg bennünk a lelki béke, a gyerek sínyli meg.” Attila szerint a gyerek érdekében jobb, ha nem firtatjuk, hogy a másik otthonában mekkora fa van, vagy hogy mennyi ajándékot kapott. “A gyerekek is megérzik, hogy csak versengeni akarunk, hogy bebizonyítsuk, hogy sokkal jobb szülője vagyunk. Egyrészt nyilván nem attól leszünk jobbak, ha nagyobb karácsonyfát állítunk, vagy ha mindig több csomagot teszünk alá. Azzal csupán azt érjük el, hogy még többet akar majd, és egy örökké elégedetlen, anyagias felnőtté válik. Másrészt én azt látom, hogy a kislányom teljesen helyén kezeli a dolgokat, elfogadja a különböző elveinket, értékrendünket, és ő az, aki megtanított arra, hogy a tárgyak egyáltalán nem fontosak.” Attila és a kislánya a különélés során együtt tapasztalták meg, hogy a legfontosabb a minőségi idő, amelyet kettesben tölthetnek.

Amikor még teljes a család, fel sem merül az emberben a gondolat, hogy ez az egész nem magától értetődő. Hogy nincs olyan, hogy ha ma nem szántam időt a gyerekre, majd holnap bepótolom. Azok a percek, órák elmúlnak, amit ma nem tettünk meg, azt már holnap egyáltalán nem biztos, hogy megtehetjük. Kár, hogy erre csak akkor jövünk rá, amikor már tényleg nincs ott másnap a gyerek.

“Nekünk muszáj abbahagyni az önfeledt játékot, ha már haza kell őt vinnem, bármennyire belemerültünk is.”

Attila sokkal gondoskodóbb, alaposabb apukának tartja magát a válás óta. “Korábban is sokat foglalkoztam a lányommal, de nem mindig sikerült megóvni őt a felesleges feszültségektől. Sokszor például nem figyeltem arra, hogy a jelenlétében ne bántsak meg olyanokat, akiket ő szeret. Most erre tudatosan figyelek, nem akarok fájdalmat okozni neki. Attól, hogy mi, felnőttek esetleg nem jövünk ki egymással, neki még lehet jó kapcsolata bármelyikünkkel.” Az apuka szerint a gyerekétől távol lévő szülő azt is értékeli, hogy a csemetéje folyton vele akar lenni, követi mindenhová. “Amikor együtt élünk, ez sokszor terhes, mondván, sietünk, ne tarts fel, te ezt úgysem érted, úgysem tudod megcsinálni. Most azonban kifejezetten jólesik, hogy hozza a kis sámliját, hogy felérje a konyhapultot, amikor bekeverjük a palacsintatésztát. És már az sem zavar egyáltalán, ha kikeveri egy kicsit a tálból, mert boldog vagyok, hogy együtt nevethetünk rajta.”