Aktuális

Obama további foglyokat engedne el Guantanamóról, még Trump beiktatása előtt

Az amerikai elnök egyik kampányígérete volt a Guantanamo bezáratása. Ez nyolc év alatt nem jött össze, most azonban Obama még egy utolsó lépést tenne a fogolytábor felszámolása felé vezető úton, mielőtt átadja a hatalmat.

Barack Obama utolsó hónapját tölti hivatalában, azonban mielőtt január 20-án átadná a hatalmat Donald Trumpnak, szeretné elérni, hogy a lehető legkevesebb fogoly maradjon a guantanamói fogolytábor területén. Ezért értesítette a Kongresszust, hogy a kabinet tervei szerint számos fogvatartottat elszállítanak majd a területről a 45. elnök beiktatása előtt.

Ez a lépés felbőszítheti Trumpot, aki kampánya során azt ígérte, hogy továbbra is nyitva tartja majd a fogolytábort, amelyet igyekszik “megtömni” foglyokkal.

A guantanamói tábor bejárata
A guantanamói tábor bejárata

A Kongresszus egyik tagja a CNN-nek elárulta, hogy hétfőn kapták meg a Fehér Ház értesítőjét a lépésről. Egy másik forrás szerint a Fehér Ház a következő 24 óra során további fogolyszállításokat is be fog jelenteni. Ez Obama utolsó lehetősége, mivel a törvények szerint a Kongresszust legalább 30 nappal korábban értesíteni kell, mielőtt a táborból foglyokat helyeznének át.

Jelenleg 59 rabot őriznek Guantanamón, közülük 22-en lehetnek jogosultak az áthelyezésre. A kongresszusi források nem tudják pontosan, hány embert terveznek elszállítani, de valószínűsítik, hogy ennél kevesebbet. Az ügyről elsőként tudósító The New York Times szerint 17-18 fogolyról lehet szó.

Obama már 2008-as megválasztása előtt azt ígérte, hogy bezáratja a fogolytábort, erőfeszítéseit azonban rendre elgáncsolta a republikánus többségű Kongresszus, amely egy törvényt is elfogadott, amely megtiltja az amerikai védelmi minisztérium (Defense Department) számára, hogy az ottani elítélteket az USA területén helyezzék el.

“A félelem politikája vezette a Kongresszust, amikor megakadályozták, hogy a foglyokat az Egyesült Államok börtöneiben helyezzük el” – mondta Obama decemberben, a MacDill Légibázison (az USA központi parancsnokságának központjában) mondott beszédében. “Amíg a Kongresszus ezen nem változtat, addig a történelem szigorúan ítélkezik majd felette, én pedig azon leszek, hogy eltávolítsam ezt a nemzet becsületén esett foltot.”

Egy fogvatartottat kísérnek a Camp Delta fogolytáborban Guantanamón
Egy fogvatartottat kísérnek a Camp Delta fogolytáborban Guantanamón

Az ellenállás ellenére az Obama-kormányzat jelentősen csökkentette a fogolytábor létszámát, amelyet 2009 januárjában 242 rabbal vett át a Bush-kabinettől. Az elmúlt hónapokban már megkezdődött a foglyok áttelepítése, a legnagyobb mozgás augusztusban volt, amikor 15 rabot szállítottak át az Egyesült Arab Emirátusokba.

A még Guantanamón őrzött rabok többségéről úgy tudni, olyan országokból származnak, mint például Jemen, ahol nem elég stabil a helyzet a korábbi foglyok biztonságos fogadására és felügyeletére. Ezért az amerikai kormánynak további országokkal kell megállapodnia a foglyok befogadásáról.

Az amerikai Nemzeti Hírszerzési Igazgató hivatala ellenőrzi, hogy a korábbi fogvatartottak között vannak-e “visszaesők”. A 2009 januárja óta szabadon bocsátott 161 korábbi fogoly közül kilencen tértek vissza terrorista szervezetek támogatásához, 11 további személyt pedig hasonlóval gyanúsítanak. Ezzel összehasonlítva, a Bush-kormányzat által szabadon bocsátott 532 fogoly közül 113 bizonyult visszaesőnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top