Aktuális

Ideje karácsonyfát venni, szerencsére tavalyi árakon

A legtöbb család állít karácsonyfát, vannak, akik csak szimbolikusan, egy pici fát díszítenek fel. Mások ragaszkodnak a plafonig érő fához, megint mások a cserepes fenyőre esküsznek. Sokan pedig csak leporolják a műfenyőt, ami tavaly és előtte is helytállt már, és nem szedegetnek lehullott tüskéket. De mennyibe is kerül idén a fenyőfa?

Karácsonyfát venni igazi pasis program, de egyre több nő is kénytelen egyedül megbirkózni a fa súlyával hazáig. Szúr, és gyantás leszel tőle, plusz egy külön projekt befaragni a talpba, miközben minden gyantás és tüskés lesz. A legtöbb családban ez okoz némi idegeskedést, főleg, ha a fáról otthon derül ki, hogy nem is olyan formás. Ilyenkor kezdődik a forgatás, hogy a legszebb oldalát lássuk mégis. Elvégre ő öltözteti díszbe az otthonunkat. Mennyiért is lehet fát venni idén? Ennek jártunk utána.

fotó: Leéb Ádám
fotó: Leéb Ádám

A legnépszerűbb az idén is a luc, a nordmann és az ezüstfenyő. A fővárosban és vonzáskörzetében a nordmann fát keresik leginkább, talán itt már meg is előzte a lucfenyőt, az országos átlagban azonban továbbra is a lucfenyő áll az első helyen.

  • a lucfenyő métere átlag 3-3,5 ezer Ft.
  •  az ezüstfenyő 5 ezer Ft.
  • a nordmann fenyő métere 8 ezer, a két méternél nagyobb fenyő árát pedig egyedileg állapítják meg, és sok árusnál lehet alkudni is az óriás fákra

24-én pedig sokkal olcsóbban lehet fát venni délután, mert az árusok sietnek haza, viszont igyekeznek megszabadulni a megmaradt készlettől is. Az árak az eladás helyétől és a kiskereskedelmi egység típusától függően azért különbözhetnek.

A gyökeres, cserepes karácsonyfák a forgalomnak csupán a 10-15 százalékát adják. Nem kell aggódni, lesz elég fenyőfa az idén, importból és hazai termésből egyaránt, a Zala, Vas megye főleg déli, Somogy megye északi területein őstermelők és erdészetek foglalkoznak karácsonyfának való fenyő termesztésével. A kertészeti árudákban kínált vágott fenyőket csak december első napjaiban vágják ki, de nem így történik ez a nagy mennyiséget olcsón kínáló árusítóhelyeken.

fotó: Leéb Ádám
fotó: Leéb Ádám

Ha itt veszel fát, akkor jól jársz

December 8-tól december 23-ig, vagy a készlet erejéig  választhatjátok ki az idei fát az IKEA áruházak parkolójában, mindennap 9 és 21 óra között. Az IKEA FAMILY klubtagokra ráadásul kedvezmény is vár: az 5990 Ft-os fa árából 3000 Ft-ot kapnak vissza ajándékkártyán, melyet 2017. január 2. és március 31. között levásárolhatnak bármelyik áruházban. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top