Aktuális

Hivatalosan is Donald Trump az USA elnöke

Az elektori kollégium megerősítette Donald Trump győzelmét. Most már hivatalosan is ő az Egyesült Államok elnöke.

Donald Trump megkapta az elektori kollégium szavazatainak többségét, így immár biztosra vehető, hogy ő lesz az Egyesült Államok 45. elnöke.

Voltak “hűtlen” elektorok

Az elektori kollégium 538 tagja helyi idő szerint hétfőn adta le szavazatát az új elnökre, minden szövetségi államban, illetve Washington DC-ben külön zajlott a voksolás. A legfrissebb hírügynökségi összesítések szerint a republikánus párti jelölt már összegyűjtött 304 elektori voksot, miközben az elnökké választásához 270 elektori szavazat is elegendő. Trump demokrata párti riválisa, Hillary Clinton eddig 169 elektori voksot gyűjtött össze.

Ez is érdekelhet Hogy Trump kampánya és elnöksége között mennyi lesz a párhuzam, most még csak találgatni lehet Megnézem

Akadt állítólag néhány “hűtlen” elektor, aki szembe menve a rájuk szavazó polgárok akaratával nem Trumpra voksolt. Ilyen az Egyesült Államok történelmében nagyon ritkán fordult elő.

Az elektori kollégium szavazását idén mégis a szokásosnál nagyobb figyelem övezte, miután több elektort is arra kértek, hogy menjenek szembe az államukban a novemberi elnökválasztáson született eredménnyel, és ne Trumpra szavazzanak. Feszültséget okoztak a médiában megjelent hírek is, amelyek szerint Oroszország – kifejezetten Donald Trump érdekében – hackertámadásokkal próbált beavatkozni az elnökválasztás folyamatába.

Hivatalosan is Donald Trump az USA elnöke

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top