Aktuális

Januárban sem mehetnek szabadságra az agyonhajszolt bolti dolgozók

Az év végi roham után az üzletek, áruházak dolgozóinak januárban sem lesz lehetőségük pihenni. Akkora ugyanis a mukaerőhiány.

Nem csak a decemberi bevásárlási rohamban korlátozzák a szabadnapok kiadását az áruházláncoknál. Tescós alkalmazottak januári munkaidő-beosztásából kiderült, akkora a munkaerőhiány az üzletekben, hogy számos egységben a jövő év elejére is megtiltották a dolgozóknak, hogy szabadságra menjenek – írja a Magyar Idők.

Leghamarabb februárban, márciusban vehetik ki éves szabadságuk egy részét, azt is csak úgy, hogy bizonyos létszámnál többen nem hiányozhatnak egyszerre az adott üzletből – hívta fel a lap figyelmét a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.

A korábban példátlan intézkedésre azért van szükség, mert a továbbra is súlyos problémákat okozó létszámhiány miatt félő, hogy nem lesz elegendő munkaerő az év elején szokásos leltározások elvégzésére, illetve a januári leértékelések miatti vásárlótömeg kiszolgálására. Sok áruházi alkalmazott már hetek óta megszakítás nélkül vagy csak néhány órás pihenővel, túlórákkal dolgozik, a láncoknál az idén a kisegítő munkaerőből is nagyon kevés van.

A Tesco online bevásárlószolgáltatás kiszállítást végző munkavállalói azt jelezték, ezen a területen is súlyos gondokat okoz a munkaerőhiány.  Így például – miközben az ünnepekig hátralévő időszakban már szinte minden napszakra foglaltak a kiszállítási időpontok az áruházlánc internetes felületén – az elmúlt hét végén is jellemző volt a késés a kiszállításokban, mivel kevés a sofőr, az árupakoló, többen hamar felmondanak a fizikai terhelés miatt. Emellett azokból is hiány van, akik az interneten feladott rendeléseket készítik össze az áruházakban, a kapkodás miatt így nem ritka, hogy a vásárló nem a kért árucikket kapja meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top