Aktuális

Menekülteket fogadott be a körmendi plébános

A téli vészhelyzet miatt fordultak segítségért Németh Zoltán plébánoshoz a körmendi menekülttábor lakói.

A Szent Erzsébet-templom plébánosa a Magyar Kurírnak nyilatkozva elmondta, hogy a városban tartózkodó menekültek nehéz körülményeiről a Szombathelyi Egyházmegye kormányzójától és egy afrikai menekült leveléből tájékozódott.

A körmendi plébánia (Fotó: Szombathelyi Egyházmegye)
A körmendi Szent Erzsébet-templom (Fotó: Szombathelyi Egyházmegye)

A helyzetet felmérve döntöttek úgy, hogy nyolc menekültnek a plébánia közösségi termében átmeneti elhelyezést biztosítanak. A plébániára érkezők között van afrikai keresztény, baptista, kurd és szíriai muszlim menekült is. A fűtött helyiségben matracokat és takarókat kaptak a menekültek.

“Többek számára a fatüzelésű kályha ismeretlen, nem tudják megfelelően használni, ezért is fagyoskodnak az éjszakai hidegben. Pszichésen, testileg és lelkileg is kifáradtak” – mondta a plébános a Magyar Kurírnak.

Németh Zoltán hozzátette, “az evangélium szelleme és Ferenc pápa útmutatása” szerint fontosnak érezte a segítségnyújtást. Tervei szerint néhány nap múlva karácsonyi vacsorával is megvendégelik a befogadott menekülteket. A város lakói közül néhányan szintén felajánlották segítségüket a nehéz helyzetben lévő emberek számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top