Aktuális

Tódor, a rendőrkutya elől nem lehet elbújni

Betörtek a hodászi dohányboltba, de Tódor szagot fogott, és az elkövető nyomára vezette a rendőröket.

Szombaton, éjfél előtt nem sokkal kaptak bejelentést a rendőrök, hogy egy ismeretlen tettes betört Hodászon egy Nemzeti Dohányboltba, ahonnan elvitte a kasszát a benne található néhány ezer forint váltópénzzel.

Tódor, a rendőrkutya elől nem lehet elbújni

 

A rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést, valamint elindították Tódort, a nyomkövető szolgálati kutyát, és Tóth Péter őrmester-kutyavezetőt. Tódor elemében volt, több kilométeren át vezette társát a településen, amikor egy régi, használaton kívüli épülethez érve megtalálták és elfogták “a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves hodászi lakost”.

Mivel a gyanúsított keze vérzett – saját bevallása szerint akkor szerezte sérülését, amikor a dohánybolt ajtajának üvegét kalapáccsal beütötte –, orvoshoz vitték, majd előállították a Mátészalkai Rendőrkapitányságra, ahol lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsított kihallgatása alatt a bűncselekmény elkövetését beismerte, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top