Aktuális

Ebben benne van a szív is – célba értek az Adjkirály! és NLCafé adományai

A Szigetvári Család- és Gyermekjóléti Központnak már múlt héten elvittük az adományokat, most Prügyre mentünk és a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára. November közepén kezdtük el az adománygyűjtést, és szerencsére sok gyereknek és felnőttnek sikerült közösen örömet szereznünk. Köszönjük a segítségeteket!

240 diák jár a Móricz Zsigmond Általános Iskolába, Prügyre, több mint 90 százalékuk hátrányos helyzetű. A Borsod megyei faluban nagyon kevés munkalehetőség van, a legtöbb szülő közmunkás. Ezeknek a családoknak napi megélhetési gondjaik vannak, sok diák úgy megy

iskolába, hogy nem is reggelizett, ezért alig várja, hogy beérjen. A legtöbben csak az iskolában jutnak meleg ételhez, ez azt jelenti, hogy hétfőtől péntekig, a hétvégén már nem. Tiszlavicz Csaba igazgató és Horváth Zsolt nevelő vette át az adományokat. Láthatóan meghatódtak, nagyon örültek, mert így a diákjaiknál is lesz karácsony. Nem is számítottak ennyi mindenre.

Kaptak olyan különlegességeket is, amelyeket hétköznap nem engedhetnek meg maguknak: jobb minőségű olaj, kekszek. Sok gyereknek és sok családnak lesz benne öröme” – mondta az igazgató. Van, aki egy nagy adag, jó minőségű gyermekruhát küldött, szépen kimosva. “Ez úgy van előkészítve, hogy fel is vehetik a gyerekek. Ez ki van mosva, rendbe van téve, ebben benne van a szív is.”

Biztos, hogy hatalmas segítség az ünnep előtt, lehet, hogy így más olyat is meg tudnak venni, szaloncukrot, karácsonyfát, amit egyébként nem biztos, mert így nem kell például mosószerre, lisztre, cukorra költeni. Sokan nem gondolják, hogy egy olaj, egy liszt mennyire sokat jelenthet egy családnak. Pláne a hónap végén vagy az ünnepek előtt. El sem hiszem, hogy ennyi mindent kaptunk, örül a szívem, hogy ennyi jó ember van még az országban. Köszönöm szépen!”  mondta Horváth Zsolt nevelő.

Másnap a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára mentünk, ahol daganatos, leukémiás gyerekeket kezelnek. Az intézmény alapítványának, az Őrzőknek a munkatársai vártak. Az Őrzők tapasztalatból tudják, hogy nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is megviseli a családokat egy ilyen komoly betegség. Ezért is szerettünk volna az itt kezelt gyerekek családjának is gyűjteni. Lisztet, cukrot, tésztát, rizst, olajat, mosószert, tisztítószert és édességet vittünk. Amikor odaértünk, épp akkor jött meg Majer Mariann, aki a kampányt indító cikkben is szerepelt. Ő az a nógrádi anyuka, akinek 17 éves fiát is itt kezelik. Patrik egyik bordáján szeptemberben találtak rosszindulatú daganatot. A fiú kezelése még tart, de az anyuka azt mondta, hogy már jobban van, bizakodnak nagyon. Át is adtuk az ajándékcsomagot, Mariann nagyon köszöni mindenkinek a segítséget!

“Nagyon köszönjük az NLCafénak és az olvasóknak az adománygyűjtést, csak olyan hasznos adományt kaptunk, amelynek a családok nagyon fognak örülni, boldogok lesznek” – mondta Ferencz Alexandra, az Őrzők munkatársa.

“Felmérjük, hogy melyik család milyen helyzetben van, és a leginkább rászorulók kapnak ebből az adományból. Sokan vannak, akiknek egy csomag mosópor, egy kis tartós élelmiszer is nagyon sokat jelent. Ilyenkor minden forint számít, mert a betegség miatt sok plusz kiadása van egy családnak” – tette hozzá Molnár Kata, szociális munkás.

A Szent Egyed Közösséghez a jövő héten megyünk, ők elsősorban hajléktalanokkal foglalkoznak, ezért hálózsákokat és takarókat viszünk hozzájuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top