Aktuális

Videó: egy vödör aranyat loptak fényes nappal

Több mint másfél millió dollárt ér az a vödörnyi aranypehely, amelyet egy férfi fényes nappal emelt el egy őrizetlenül hagyott teherautó rakodóteréből.

Az eset szeptember 29-én Manhattanben történt. A jármű egy páncélozott teherautó volt, amelynek hátsó ajtaját nyitva hagyták, amíg a biztonsági cég munkatársai küldeményt vettek fel az Ötödik és Hatodik sugárút közötti területen.

Ennyi idő azonban elég volt egy járókelőnek, hogy odalépjen és kereket oldjon az értékes rakománnyal. A tolvaj egyébként elég jó erőben volt, a vödör ugyanis több mint 39 kilót nyomott.

A New York Police Department által nyilvánosságra hozott videón látható a férfi, aki először majdnem elsétál a nyitva felejtett páncélautó mellett, azonban észreveszi a vödröt, és visszalép, hogy kiemelje azt a rakodótérből.

A felvételen az is látható, hogy a páncélautó előtt két ember gyanútlanul beszélget, amikor a tolvaj elsétál mellettük a zsákmányával.

A New York-i rendőrség egyelőre keresi a feltehetően mexikói származású férfit, aki 50-60 év közötti, körülbelül 170 centiméter magas és körülbelül 68-70 kiló lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top