Aktuális

Mégsem úszhatják meg a gyerekeket megerőszakoló török férfiak

Visszavonta a török kormányfő azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy kegyelmet kapjanak azok a férfiak, akik fiatalkorú lányokkal létesítettek szexuális kapcsolatot, amennyiben feleségül veszik az áldozatot.

Binali Yildirim török kormányfő fejet hajtott a többezres tüntető tömeg előtt, miután rengetegen kiakadtak Törökországban, amiért a gyerekeket erőszakolóknak kiskaput jelentő törvényt akartak elfogadni.

Az Origó cikke beszámol arról, hogy a tiltakozás nemzetközi lett, miután az ENSZ szakosított szervezetei is felszólították a török kormányt, hogy ne támogassa a tervezetet.

A miniszterelnök közölte, hogy a kormány felkér egy többpárti bizottságot, hogy dolgozza át a törvényjavaslatot.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn este kijelentette: széles körű megegyezésre kell jutni az ügyben.

A polgári házasság 18 év alatt törvénytelen Törökországban, de a vallási házasság férfiak és kiskorú lányok között nem ritka, főként vidéken. Egy 2005-ös jogszabály legkevesebb 8 évnyi börtönnel rendelte büntetni a nemi erőszakot, a büntetést 2014-ben 16 évre súlyosbították.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top