Aktuális

20 pedofilt kaptak el egyszerre Norvégiában

Egy politikus, egy óvodapedagógus és egy rendőr is van a húsz pedofil gyanúsított között, akik beteg dolgokat követtek el gyerekekkel szemben.

A most elfogott húsz norvég pedofil szörnyű bűncselekményeken van túl, és további borzalmakat terveztek közösen. A rendőrök 150 terabájtnyi pedofil tartalmú fényképet és videót foglaltak le, amelyeknek egy részén különösen kegyetlen bűncselekmények láthatók. Egyes felvételeken a gyerekeket megkötözték, illetve állatokkal kényszerítették közösülésre.

 A lefoglalt anyagok részét képezte több internetes csevegés is, amelyekből kiderült, hogy a gyanúsítottak közösen tervezgettek pedofil bűncselekményeket. Az őrizetbe vettek között vannak olyanok, akik a saját gyereküket vették filmre, sőt az egyik férfi arról beszélgetett egyik társával, hogyan fogja megerőszakolni hamarosan születendő gyermekét.
    
A most őrizetbe vett húsz gyanúsítottan kívül – akik között egyébként van egy politikus, egy óvodapedagógus és egy rendőr is – további harmincegy férfi ellen folyik még nyomozás az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top