nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Hosszú Katinkáék nem hátrálnak, lemondást követelnek

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és több társa az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőséget követel.
NLCafé
f Ajánlom

Gyurta Dániel, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka és a Verrasztó-testvérek is közzétették azt a nyílt levelet, amelyben leszögezik, a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi elnöke  “és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét”.

Az olimpiai bajnokokat és helyezetteket tömörítő aláírók azt írják, “korszerű, demokratikus, szakmai alapokon nyugvó rendszert akarunk, amit nem a félelem, hanem a közös tenni akarás vezérel”.

Mint írják, ők együttműködésre törekszenek a mindenkori sportvezetéssel, és fontosnak tartják, hogy a 2017-es hazai VB sikeres legyen, és a magyar csapat jól szerepeljen, “ennek érdekében mielőbbi változás szükséges”.

Az úszók hét pontban fogalmazták meg elvárásaikat.

Megosztás Facebookon