Aktuális

A gázra lépnek a nők jogaiért a jordániai taxis csajok

Taxisofőrként küzd a közel-keleti országban tíz nő azért, hogy egyenlő bánásmódban részesülhessenek. A fogadtatás vegyes, de mi csak szurkolni tudunk nekik.

Miközben a nyugati világ még javában siratja az álmot, hogy egy nő hajszál híján az Egyesült Államok elnöke lett, vannak olyan országok, ahol a női egyenjogúságért folytatott küzdelem egészen más stádiumában jár.

Néhány vagány asszony Jordániában tavasz óta taxisofőrként igyekszik lebontani a nők érvényesülése előtt magasodó falakat a közel-keleti országban. Az, hogy egy nő taxisként vállaljon állást, egészen szokatlan dolog arrafelé, pedig Jordánia a liberálisabb arab nemzetek közé tartozik – tudjuk ezt jól mi magyarok, hiszen a kétezres évek elején pezsgő jordániai turizmusnak köszönhetően fillérekért szerezhettünk tapasztalatokat az országban uralkodó állapotokról.
 

Idén márciusban történt, hogy az egyik taxitársaság húzott egy merészet, és új szolgáltatásként néhány nőt is felvett az alkalmazottai közé. Kétféle céljuk volt a lépéssel – magyarázza Eid Abu al-Haj, a Taxi al-Moumayaz vezetője. Egyrészt munkalehetőséget akartak adni nőknek is, másrészt szerették volna a cég profilját egy olyan szolgáltatással bővíteni, amit az asszonyok szívesebben használnának. Ezért aztán flottájukat néhány rózsaszín jelzéssel felszerelt kocsival bővítették.

Hiba al-Sharu volt az egyik nő, aki azonnal élt a kínálkozó lehetőséggel. Az asszony nemrég vált el férjétől, egyedül neveli egyetlen gyermekét, ezért egy rugalmas munkaidőt és stabil jövedelmet jelentő állás igazi kincs számára. Ráadásul szenvedélyes sofőr, úgyhogy azonnal kapott az alkalmon.
 
“Élvezem a kapcsolatteremtést, a beszélgetést az utasokkal, és imádom azt a szabadságot, amit a munkám ad. Az csak a hab a torta tetején, hogy imádok vezetni” – meséli lelkesen a nő.

Hiba és kolléganői úttörőnek számítanak az országban, ahol a férfi-nő kapcsolatról igen konzervatív nézeteket vallanak, s a nők feladata elsősorban a gyereknevelés és az otthon körüli teendők intézése. Ha egy nő ki akar törni ebből a szerepkörből, akkor sok akadállyal kell megküzdenie.

Amikor például férfi utast szállít egy taxis, aki történetesen nő, az sokakban kelt ellenérzést, mivel az erkölcsi szabályok szerint az asszonyok idegen férfiak társaságában egyedül nem tartózkodhatnak. Hibát is érték már támadások, előfordult, hogy zaklatták is, de azt mondja, ez nem fogja eltántorítani attól, hogy azt csinálja, amit szeret, és amiből el is tudja tartani magát és a gyerekét.
 
“Bontsuk le a falakat és győzzük le a nemi sztereotípiákat együtt” – tanácsolja nőtársainak a taxis. Mi pedig csak drukkolni tudunk neki és kollégáinak.
 

via

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top